Reli

Öntsünk tiszta vizet a pohárba: Mikor és mit ünneplünk Halloween, Halottak napja és Mindenszentek ünnepének napján?

2018. október 31. - Reliadmin

Halloween ünnepét gyakran halljuk együtt emlegetni a sátánista mozgalmakkal, azonban ennél jóval összetettebb ünnepkörről van szó. Gyökerei a kelta kúltúrkör egyik legfontosabb ünnepéhez kötődnek, amelynek neve Samhain (ejtsd: száuiny, vagy szaviny). Samhain ünnepe október 31-én sötétedéskor kezdődik és november 1-jén ér véget. Az évet ketté osztva a Samhain jelentette a kelták számára az újév és a tél kezdetét, míg az év másik felének kezdetét a május elsejei Beltane ünnepe jelölte. A hideg és sötét tél kezdete gyakran, több kultúrában is összekapcsolódik a halállal és az elmúlással. Ez esetben is ezt láthatjuk, ugyanis a kelták hagyományai szerint ezen a napon az élők és holtak közötti határ átjárhatóvá válik, így a szellemek is visszatérhetnek az élők világába. Azért, hogy ez ne történhessen meg, hatalmas, szent tüzeket gyújtottak és étel- (gabona) illetve állatáldozatokat mutattak be a kelta istenségek számára, különböző állatbőrből készült kosztumöket viselve.

I.sz. 43-tól Claudius császár uralma alatt hadjáratok sorozatát mérte Britanniára, így a kelta területek a Római Birodalom részévé váltak. Ennek köszönhető, hogy Samhain ünnepe összemosódott két Római gyökerű ünnepkörrel. Feralia a halottak ünnepe volt februárban, ilyenkor a rómaiak hite szerint a halottak lelke feljött a sírra és fogyasztott az oda helyezett ételekből. A másik ünnep Pomona istennő ünnepe, aki a gyümölcsök védőistensége volt - ide köthető a két legfontosabb halloween-i jelkép; a tök és az alma eredete.

Mindenszentek ünnepe november elsejére esik és a megdicsőült Egyház ünnepe. Ilyenkor az összes szentet (megdicsőült lelket) ünneplik, akikről külön, név szerint nem tud megemlékezni a kereszténység, tehát ez jelent minden olyan lelket, akik a tisztítótüzet követően már a mennyországba jutottak. A keresztény-katolikus felfogás szerint az élő és meghalt hívek a szentek egységében közösséget alkotnak, imádkoznak, könyörögnek és kiállnak egymásért. Ennek nyomán beszélhetünk küzdő (a földön élő lelkek), szenvedő (a tisztítótűzben levő) és diadalmas (a már üdvözültek) Egyházról. Ezen a napon ez utóbbi kerül megünneplésre.

Mindenszentek gyökerei i.sz. 609-re tehetőek, amikor IV. Bonifác pápa a Szűzanya és az összes vértanúk tiszteletére szentelte Rómában a Pantheont. Ennek évfordulója lett először Mindenszentek napja, melyet később III. Gergely pápa áthelyezett május 31-re, és minden szent és mártír ünnepkörévé emelte. Végső ünnepnapjára, november elsejére IV. Gergely pápa helyezte át végül. Ezt követően I. (Jámbor) Lajos frank császár rendelte el 835-ben a birodalomban Mindenszentek ünnepének megtartását, melynek azutáni későbbi terjedésében a Cluny apátság bencései nagy szerepet játszottak.

Halottak napját november másodikán ünnepeljük. Ekkor a szenvedő és a küzdő Egyházról történik a megemlékezés, tehát a tisztítótűzben szenvedő lelkek kapnak nagyobb hangsúlyt. Ilyenkor szokás az elhunyt személyekről is megemlékezni, amelynek formái a temetőlátogatás, az imádkozás, a mécsesgyújtás a sír mellett, esetleg a sír rendezése, virág vitele stb. - tehát a halottakról való gondoskodás. Ősi gyökerének Feralia ünnepét szokták említeni. Az ünnep 998 óta létezik ebben a formában, ahogy mi is ismerjük. Létrejötte és elterjedése szintén a Cluny apátság bencéseinek köszönhető; az ő gyakorlataik adták a kiindulási alapot.

A korai időszakban Mindenszentek ünnepe hasonlóan festett Samhain ünnepének gyakorlataihoz: hatalmas tüzeket gyújtottak, különböző kosztümöket öltöttek és szenteknek, angyaloknak vagy ördögöknek öltöztek, illetve felvonulásokat tartottak. Az ünnepet gyakran emlegették az angol nyelvben All-hallows vagy All-hallowmas néven. A középkori angol nyelvben ugyanis az Alholowmesse jelentése: minden szentek napja. Az azt megelőző estét nevezték All-Hallows Eve-nek, melyből kialakult a Halloween.

A Halloween ma elterjedt formája erősen kötődik az amerikai kontinenshez. Új-Angliában[1] nehezen vert gyökeret eleinte az ünnep az erőteljes protestantizmusnak köszönhetően. Azonban a kívül eső területeken jóval kedveltebb és ismertebb volt az ünnep. Ez az ismertség tovább növekedett, amikor a 19. század második felében történő nagymértékű bevándorlás nyomán egyre színesebbé és ennek köszönhetően egyre elterjedtebbé vált a Halloween ünneplése. Az idő múlásával pedig egyre több szokást és jelképet magára öltve kialakult a Halloween ma ismert verziója, annak szokásai és ünneplési módjai.

Összességében tehát láthatjuk, ahogyan ez a három ünnepkör számos kapcsolódási pontot és átfedést tartalmaz, melynek okát történelmi és kulturális gyökereikben találhatjuk elsődlegesen. Azonban nem szabad összemosnunk őket vagy abban a hitben élni, hogy egyik a másik “trónjára törne”. Mindhárom ünnepkörnek meg van a maga eredete, szokásai és sajátosságai, melyet mindenki úgy ünnepel vagy nem ünnepel, ahogy jónak látja és ahogy vallása/szokásai diktálják - ugyanis három teljesen különböző mélység és jelentés tárul fel előttünk ezen három nap vonatkozásában ha közelebbről vizsgáljuk és ismerjük őket.

- Barcsa Krisztina

Ha tetszett a cikk, ajánld ismerőseidnek vagy kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le az újabb izgalmas témákról és bejegyzésekről!

 

Megjegyzések

[1] Új-Anglia (New England) az Amerikai Egyesült Államok egyik földrajzi régiója, mely magában foglalja Connecticut, Maine, Massachusetts, New Hampshire, Rhode Island és Vermont államokat. Legnagyobb városa, egyben gazdasági és kulturális fővárosa Boston. [https://en.wikipedia.org/wiki/New_England]

 

Források

 

A bejegyzés trackback címe:

https://reli.blog.hu/api/trackback/id/tr6514336093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása