William James valláslélektani alapvetései

2019. szeptember 01. - Reliadmin

Az alábbi rövid bejegyzésben a vallástudomány egyik klasszikusának, a híres amerikai író, Henry James bátyjának, William James valláslélektani megfontolásait tekintem át röviden. Elöljáróban talán érdemes megjegyezni, hogy a valláslélektan sajátos határterület, mert egyfelől – nem meglepő módon – a vallástudomány egyik résztudománya, másfelől a pszichológia egyik részterületének is tekinthető, mivel eszköztára megegyezik az általánosan vett pszichológiával. A valláslélektan tapasztalati tudomány, amelynek tárgya a vallásos tapasztalat, magatartás és kifejezésforma. Tehát elengedhetetlen annak hangsúlyozása, hogy a valláslélektan tárgyát tekintve vallásos, azonban jellegét tekintve nem az. A valláslélektan nem foglalkozik a hittételek igazságtartalmával és nem is dolga valamiféle értékrendi rangsor felállítása. A valláslélektan különféle empirikus módszerekkel a transzcendenshez való emberi viszonyulást igyekszik megragadni, leírni és elemezni, tehát azt, hogy az ember miként lép kapcsolatba mindazzal, amit abszolútnak tekint.

william_james_b1842c.jpg

William James 
1842-1910

William James teljes mértékben a tapasztalatra illetve az élményre koncentrál, és szembemegy a dogmatikus fogalomalkotással, mert azt lehetetlen és meddő vállalkozásnak tartja. Szerinte a vallás egész egyszerűen az, amit az emberek annak mondanak, éreznek. Szemléletmódja egyszerre jellemezhető a fenomenológiai megközelítéssel, a pragmatizmussal és a funkcionalizmussal. A fenomenológiai megközelítés a szubjektív tapasztalásra alapoz. Azzal foglalkozik, hogy milyen elképzelése van az egyénnek a világról, és hogyan értelmezi az eseményeket. A fenomenológiai szemléletű pszichológusok inkább a belső élet és az egyéni élmények leírásával törődnek, mintsem különféle elméletek kifejlesztésével vagy a viselkedés előrejelzésével. Pragmatizmus szerint az eszmék értelme a következményükben áll, tehát a vizsgálat tárgya nem maga az eszme, hanem az eszme következményeként létrejövő cselekvés. James funkcionalizmusa abban nyilvánul meg, hogy érdeklődött az iránt, hogy a lélek hogyan működik oly módon, hogy a szervezet képes legyen a környezetéhez alkalmazkodni, azaz, hogy a tudat hogyan funkcionál az alkalmazkodás folyamatában.

Fő műve a The Varieties of Religious Expereience (A vallási tapasztalat/élmény sokfélesége). Központi fogalma a vallási tapasztalat vagy élmény, amely minden vallásban és vallásos emberben egyaránt megtalálható elem. Ennek leírására James nagy mintán végzett kutatásokat. Egyfelől egy saját gyűjtésű történelmi szövegkorpuszon, amely különböző misztikusok vallásos élményeinek elbeszélést tartalmazzák. Másfelől kortárs forrássokkal is dolgozott, egy interjúgyűjteményt hoztak létre kérdőívezés segítségével. Ezek alapján James megkülönbözteti az egészséges lélek vallásosságát, amely ekvivalens a köznapi, rutinizált és alapvetően optimista. Ezzel szemben a beteg lélek vallásosságára a felfokozott érzelmi állapot, a frusztráltság és a kétségbeesés jellemző. Ebben az esetben a vallás csak akkor tud gyógyulást hozni, ha a lehető legmélyebben, egzisztenciális szinten érinti meg az embert. Ide tartozik a misztikus elragadtatás is, amely a leginkább érdekli James-t. A misztikus tudatállapotot négy jellemző alapján írja le James: kimondhatatlanság, noetikus minőség, átmenetiség és passzivitás. Aki misztikus tudatállapotba kerül, nem tudja kimondani, megfogalmazni azt, amit átél. Az élmény tartalma nem ragadható meg verbálisan, így nem közölhető másokkal. Ebből az is következik, hogy aki ilyen élményt nem élt át, az nem értheti meg azt teljes mértékben. A misztikus úgy érzi, hogy a közege inkompetensen áll hozzá. A misztikus állapotot mély intellektuális belátások jellemzik, így egyben ismeret-állapot is. A harmadik jellegzetesség az átmenetiség, a misztikus állapot nem tartós. James szerint általában fél, legfeljebb egy órán keresztül tart. A negyedik jellemző a passzivitás. Az élmény átélője úgy érzi, hogy a saját ereje, döntésképessége hatályon kívül helyeződik, és valamely felettes hatalom veszi át a kontrollt felette. Mindebből jól látszik, hogy James nem az intézményes, hanem a személyes vallásosságra koncentrál.

- Tóth Péter

 

Ha tetszett a cikk, ajánld ismerőseidnek vagy kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le az újabb izgalmas témákról és bejegyzésekről!

 

Források:

  • Gary Kessler. (2013). Fifty Key Thinkers on Religion (Routledge Key Guides). Taylor and Francis.
  • James, W. (1994). The varieties of religious experience : A study in human nature (1994 Modern Library ed., Gifford lectures ; 1901-1902). New York: Modern Library.
  • The picture about W. James made by Notman Studios (photographer) - [1]MS Am 1092 (1185), Series II, 23, Houghton Library, Harvard University, Public Domain, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=16250941

Kicsoda Lilith? - 1. rész

Lilith alakja elég megosztó: egyfelől rengetegen még hallomásból sem ismerik a nevét, másfelől viszont már rengeteg értelmezése született az évszázadok múlásával. A téma apropóját éppen az utóbbi adja, ugyanis néhány napja olvastam egy rendkívül rövid, ám lényegre törő interpretációját az ő alakjának egy spirituális “varázsékszereket” készítő kézműves lány billentyűzetéből: “Lilith, aki még egyenrangúnak születik, azonnal megpattan az egész teremtésből, mihelyst alá kellene rendelődnie, és inkább a mérhetetlen magányt, majd a hozzá hasonló lázadókat választja.... Láthatatlan Lázadó istennő.” Ennek kapcsán gondolkoztam el rajta, hogy az általam ismerten kívül milyen gondolatok élhetnek róla: Ki is ő tulajdonképpen? Egy démon? Ádám első felesége? Esetleg a lázadás megtestesítője? Ebben és a következő a cikkben ezeket a kérdésekkel foglalkozunk és a hozzá kapcsolódó történetek közül járjuk kicsit körbe néhányat.

  • Ki ez? - kérdi Faust, kísérőjét Mefisztót Goethe drámájában
  • Találd ki. Jobban nézz oda! Lilith!
  • Ki?
  • Ádám első asszonya!
  • Ajánlom, óvakodj pompás hajától, mellyel, mint páratlannal kérkedik; ha egy legényre rátekeredik, onnét az egyhamar már el se lábol.

Induljunk hát ki ebből.

Lilth a Bibliában szinte csak említés szintjén szerepel – ellenben Évával – tehát sokakban joggal merülhet fel a kérdés, hogy hogy lehetett volna ő Ádám első asszonya? Azonban alakjáról a zsidó Talmud részletesebb bemutatást ad, de cseppet sem pozitív kép ez. Itt veszélyes szexuális kisugárzással rendelkező, korlátokat nem ismerő sötét léleknek nevezik és szó esik arról is, hogy gyermekei démonok.

A könyv szerint Isten Éva előtt teremti Ádám párjának, de Évával ellentétben nem annak bordájából, hanem a férfihoz hasonlóan porból formázta őt is, egyenrangúvá téve ezzel. Isten egyenrangúnak teremtette, szabadságát pedig természetétől idegen lett volna feladnia, így, mikor alá kellett volna rendelnie magát férjének, inkább elhagyta és egyedül élt tovább. Tudatos engedetlenségével vállalta, hogy elátkozott életet él. Elszigetelődött és démonizálódott.  A különböző forrásokat boncolgató írások tartalma már ezen a ponton eltér. Néhol az szerepel, hogy ezt a férjének való alávetettséget Isten várta el tőle, másik azt írják, hogy ezt Ádám követelte volna. Abban viszont egyeznek, hogy a Paradicsom elhagyása után Lilith démonná vált, aki egyben rengeteg démonnak adott életet is. Azonban nagy árat fizetett ezért: mivel nem tért vissza Ádámhoz az utána küldött angyalokkal, arra kárhoztatott, hogy minden nap elveszítse 100 gyermekét. Ő pedig bosszúból megfogadta, hogy betegséggel sújtja, vagy megöli Éva gyermekeit. Egy másik változat szerint ő maga a kígyó, aki a tudás fájának gyümölcsét kínálta Évának, hogy felnyissa a szemét.

Alakja azonban nem csak a kereszténység és a zsidóság történeteiben jelenik meg. Más hitvilágoknál, már jóval korábbról is vannak róla írásos emlékek; és számos más vonatkozásban is találkozhatunk vele, mind mítoszok, mind irodalmi, képzőművészeti és ideológiai vonatkozásban. Van, ahol istenségnek tekintik, máshol egy magasztos szimbólumnak.

Lilith feltehetően egy régi sumér istenség volt eredetileg, akit a nagy magasságok szelének istennőjeként is emlegetnek, akinek a világ teremtésében is szerepe volt; és említik lil (‘szél’) nevű széldémonként is, akinek egy másik neve az ’éjszaka lánya’. Lilith sok tulajdonságát örökölte ennek a sumér istennőnek, többek között a gyermekölő, csecsemőrabló, nőket, újszülötteket bántó, férfiakat kínzó démon is ő volt. Bár része volt a teremtésben, de gonoszsága miatt száműzték az Édenkertből.

Etimológiai szempontból a sumér LIL szó levegőt jelent, de a LIL számos jelentéssel bír még. Jelent titkos tudást, szelet, szellőt, felhőt, bajt, betegséget, bűnt, őrületet és bolondságot is, akárcsak a szó akkád párja a lilu. A lilû azonban már egyértelműen démont jelent.

- Paizs Melinda Adrienn

Ha tetszett a cikk, ajánld ismerőseidnek vagy kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le az újabb izgalmas témákról és bejegyzésekről!

Herkules tizenharmadik próbája

Héraklész – avagy közismertebb római nevén Herkules – Zeusz Alkméné királyné felé történt sikertelen közeledésének gyümölcse. Alkméné ugyanis elutasította a szerelmével közeledő főistent, aki ezért felvette a király alakját, és így sikerült a királyné kegyeibe férkőznie.

Herkules mind a mai napig a görög mitológia egyik legtöbbet tárgyalt alakja, annak ellenére, hogy élettörténetét keresztül-kasul átszövik saját rossz természetéből, és féltékeny mostohaanyja, Héra cselszövéseiből fakadó szörnyű tettei és gyilkosságsorozatai.

Jelen írás címében hivatkozott próbáit is azért kellett végrehajtania, hogy vezekeljen saját három, és testvére két gyermekének meggyilkolásáért, amelyet a Héra által rábocsájtott téboly hatására követett el. A mondakörben tizenkét próbát kellett teljesítenie (valójában tízet, de kettőt nem fogadott el a királya, ezért két plusz feladatot is kapott). A tizenharmadik próbára később derül majd fény...

Herkules hatalmas erejével, hihetetlen és gyakran valóban hősies tetteivel nagyon régóta inspirálja a művészvilágot; szobrok, festmények garmada őrzi az emlékét. Nem csoda, hogy a populáris kultúra is hamar felfigyelt rá, és Hollywood már a kezdetektől szívesen vitte vászonra történeteit. Nyilván a filmes technológiák fejlődésével egyre látványosabban lehetett megjeleníteni Herkules valóban rendkívül mozgalmas és színes életét. Azonban a technikai fejlődéssel párhuzamosan a kulturális környezet is változott és az alkotók egyre messzebb kerültek az eredeti történettől.

Ami vallástudományi szempontból érdekessé teszi ezt a folyamatot az az, hogy nem pusztán az eredeti „forgatókönyv” egészült ki újabb kalandokkal, mint például az Arnold Schwartzeneggerrel készült Herkules New Yorkban című változatban (1969), hanem Herkules isteni mivolta is kikopott az évek során. Egy 2014-es feldolgozásban Dwayne „The Rock” Johnsonnal a címszerepben Herkules már nem is félisten, hanem egy zsoldoscsapat nagy erejű vezetője, akiről csak marketing okokból terjesztik, hogy Zeusz fia.

ci4exwejvc3a2la7y1gkd2mscny.jpg

Ez a tendencia, azonban nem csak Herkulest érinti. Thor, a germán főisten Odin hős fia sem járt sokkal jobban. Istenből földönkívüli szuperhőssé minősült át (vagy le). Vallástudományi szempontból itt az lehet vizsgálandó, hogy vajon ezen tendenciának mik az előzményei, meddig (milyen vallási szereplőkre) terjed majd ki (hiszen Jézus is megjelent már képregényhősként), illetve milyen hatása lehet a jövő generációk vallásos gondolkodására.

Egy általam készített, nagyon szűkkörű, nem reprezentatív, de gondolatébresztő interjúsorozatban néhány Z generációs (2000 után született) fiatallal készült interjú, amelyből leszűrhető volt, hogy csökken a vallások központi figuráival kapcsolatos tisztelet vagy érzékenység. Ez a terület a tudományos kutatás szempontból sok lehetőséget rejt magában, hiszen nem mindegy, hogy az elkövetkező generációk vallásossága milyen irányba változhat ennek hatására.

Herkules tizenharmadik próbája pedig az lesz, hogy vajon vissza tud-e kapaszkodni az Olimposz csúcsára, vagy megmarad izmos igazságosztónak, aki végül Conannal, a barbárral indul majd közös kalandra a mozivásznon...

- M.A.

Ha tetszett a cikk, ajánld ismerőseidnek vagy kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le az újabb izgalmas témákról és bejegyzésekről!

Spiritualitás, egészség és macskák

A michigani Karma Kat Caferól Jacob D. Fishel kutatása alapján

A macskakávézók eredete Tajpejhez köthető, 1998-ban ott nyílt az első ilyen létesítmény. Népszerűségét elsődlegesen Japánnak köszönheti; ott lendült fel igazán ez a műfaj. Ezt követően terjedtek el Európában és Amerikában is az olyan kávézók, ahol macskákat lehet örökbefogadni - vagy akinek erre nincs lehetősége, az visszatérő vendégként rendszeresen játszhat, foglalkozhat, relaxálhat a cicákkal kávéja szürcsölése közben. A Karma Kat Cafe azonban, amely Jacob D. Fishel rövid kutatásának tárgya volt, ennél többre törekszik: a címben szereplő dimenziókat kívánaja egyesíteni. 

Fishel kutatásának bevezetőjében két témát emel ki: 

Az egyik, hogy a nyugati orvoslásból - melynek hatékonysága mondhati a legsikeresebb az emberiség történelmében, ahogy ő fogalmaz - hiányzik a spiritualitás, mivel elsődlegesen a fizikális dimenzióra összpontosít. Emiatt sok esetben az emberek fizikai igényein túlmutató dimenziók, mint mentális vagy spirituális igények, figyelmen kívül vannak hagyva az egészségügyi ellátásban.

A második kiindulópontja a szerzőnek, hogy több kutatás szerint is az állatok jótékony hatással vannak az egészségre. Kiemeli, hogy az ide vonatkozó irodalom alapján a halak a legkevésbé, míg a kutyák és macskák a legjobbak az ember fizikai vagy mentális egészségének javulása szempontjából.

Fishel kutatásához kvalitatív módszereket - megfigyeléseket és interjúkat - alkalmazott, vizsgálatának tárgya a michigani Karma Kat Cafe volt. Megfigyeléseit három alkalommal, egyenként 1 órán keresztül végezte. Ezt követően kutatását három interjúval egészítette ki, melyeket két, rendszeresen visszatérő vendéggel és a kávézó tulajdonosával végzett.

No photo description available.

Karma Cat Cafe, Michigan. (forrás: a kávézó Facebook oldala)

A Karma Kat Café tulajdonosa, Mistie Beckwith igyekszik túllépni a jól megszokott kereteken, és összekötötte a macskák és az egészség dimenzióját egy harmadikkal: a spiritualitással. Fishel leírása alapján ezt részben a dekoráció is hivatott megjeleníteni: a macskás képek mellett buddhista szobrok, képek és artwork-ök díszítik a kávézó falait. 

A megfigyelések alapján azt szűrte le Fishel, hogy a kávézóba járók/támogatók között nagyobb számban vannak a nők és az egyetemi diákok - ez utóbbi csoport túlsúlyának elsődleges oka, hogy a kollégiumi szabályzat miatt nem tarthatnak állatot.

A három interjú alapján elmondható, hogy mindhárom interjúalany valamilyen módon kötődött a katolicizmushoz: a két rendszeresen visszatérő vendég katolikusnak vallotta magát, míg a kávézó tulajdonosa élete egy szakaszában katolikus volt. Felnőtt korában azonban elszakadt a vallástól, és szimpatizálni kezdett a buddhista filozófiával. Világnézetében végül integrálta a buddhista, a korábbi katolikus, illetve különböző indián és pogány elemeket. 

A megkérdezett vendégek közül mindketten úgy látták, hogy a vallás/spiritualitás, az egészség és az állatokkal való interakció három különböző terület, melyek befolyásolni, hatni tudnak egymásra legfeljebb, de nem függnek össze. A kávézó tulajdonosa szerint azonban ez a három terület elválaszthatatlanul kapcsolódik egymáshoz.

Annak érdekében, hogy kicsit jobban átlássuk, hogyan is valósul meg a gyakorlatban ezen három terület összehangolása, átböngésztem a kávézó honlapját. Itt azt olvashatjuk, hogy a tulajdonos célja tulajdonképp, hogy egy nyugodt, biztonságos, derűs, “zen” környezetet teremtve igyekezzen növelni az örökbefogadás sikerességének esélyét. A sajátos környezeten túl olyan programokra is lehet jelentkezni a kávézóban, mint macskajóga, festés/alkotás macskákkal vagy (ugyancsak macskákkal) közös esti tanulás diákok számára. Emellett az utolsó, talán a kávézó és a tulajdonos célját leginkább összefoglaló gondolat, amelyre az oda látogató számíthat: "Megtapasztalhatjuk azt a nagyszerű érzést, hogy milyen a “jelen pillanatban élni”, miközben örökbefogadható macskákkal töltünk el időt közösen."[1]

- Barcsa Krisztina

Ha tetszett a cikk, ajánld ismerőseidnek vagy kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le az újabb izgalmas témákról és bejegyzésekről!

 

Megjegyzések 

[1] Eredeti, angol verzió: “The great experience of "Being in the Moment", while interacting with adoptable cats.”. Forrás: https://www.karmakatcafe.com/

 

Források

 

Rítusokra utaló nyomok a bronzkorból

Az európai bronzkor időszakából (Kr. e. 2500/2000 – Kr. e. 900), napjainkra több ezer olyan leletegyüttest ismerünk, amelyek változatos összetételű, művészi kivitelezésű bronz és arany tárgyakból, vagy kiemelkedő minőségű, szépen megmunkált kerámiaedényekből állnak.

A bronzkori raktárleletek, más néven kincsdepók olykor csupán 4-5 tárgyat, máskor több tucat vagy több száz eszközt, sarlókat, fűrészeket, baltákat és ékszereket tartalmaznak, sok esetben kisebb-nagyobb nyersanyagrögökkel együtt. Ismerünk ép fémedényeket és reprezentatív fegyvereket rejtő depókat, de a leletegyüttesek zöme feldarabolt vagy hibás eszközökből áll. Habár méretük és összetételük igen változatos, az mindről elmondható, hogy más lelettípusoktól gondosan elkülönítve kerültek elő. Ezeket a bronzkori kincseket egykori tulajdonosaik folyók, tavak, mocsarak mélyére, sziklaüregekbe, hasadékokba, vagy éppen földbe ásott gödrökbe rejtették el.

Vannak köztük háborús időszakok, válságok idején biztonságba helyezett tárgyak, esetleg fémműves mesterek, kereskedők elrejtett raktárkészletei, de nagy számban kerülnek elő olyan bronzkincsek is, amelyek a korszak hitvilágát tükröző vallási felajánlások, rituális áldozatok, fogadalmi ajándékok voltak.

dsc_7680.jpg

A Fegyverneken előkerült bronzkincs (Damjanich János Múzeum, Szolnok). Fotó: Simon Ferenc

A leletegyüttesek deponálási szokásaiban és azok összetételében ugyanis gyakran olyan szabályosságok figyelhetők meg, amelyek egyértelműen utalnak a bronzkincsek áldozati státuszára, valamint arra, hogy azokat szakrális céllal helyezték el. A Kárpát-medence északkeleti részén például gyakoriak a csak kardokat tartalmazó tárgyegyüttesek, míg Európa más területein a fényűző ékszerek vannak túlsúlyban. Az sem lehet véletlen, hogy a bronzkor egy bizonyos időszakában az Erdélyben előkerült depókban kiemelkedően magas a kardok száma, ugyanakkor sírokból eddig egyetlen egy sem került elő.

A tárgyak profán, hétköznapi céllal történő elhelyezése véletlenszerű szóródást eredményezne, mind területi elhelyezkedésük, mind pedig összetételük vegyes eredményt mutatna. Ám a bronzkincsek elrejtésében sok esetben olyan szabályosságok figyelhetők meg, amelyek általánosan elfogadott, ismétlődő és formalizált rítusokat jeleznek.

A rítusok általános meglétét támasztja alá, hogy Európa-szerte feltűnően sok kincslelet kerül elő vizes közegből, azaz folyók, tavak, mocsarak mélyéről. Mivel az így elhelyezett tárgyakhoz meglehetősen nehéz ismét hozzájutni, ezek a tárgyegyüttesek valószínűleg vallási felajánlások vagy természetfeletti hatalmaknak szánt ajándékok voltak.

A fémtárgyak deponálásának szokása az európai bronzkor egészére jellemző ugyan, ám a késő bronzkor folyamán ez a gyakorlat soha nem látott méreteket öltött. Nem csupán a kincsleletek száma növekszik az eddigi többszörösére, de egyre gyakoribbá válnak a kiugróan magas darabszámú, olykor több tucat vagy több száz tárgyból álló együttesek. Emellett összetételük is változik, hiszen számtalan bronzkincs nagy értékű, díszes bronzedényeket, vagy míves fegyvereket, kivételes megmunkálású lábvérteket és sisakokat rejt.

A Kárpát-medence európai viszonylatban is kiemelkedő mennyiségű kincslelettel büszkélkedhet: a késő bronzkor időszakából (Kr.e. 1500-900) Magyarország területéről több mint 400, Erdélyből több mint 360 ilyen tárgyegyüttesről van tudomásunk.

- Hegedüs Gabriella

Ha tetszett a cikk, ajánld ismerőseidnek vagy kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le az újabb izgalmas témákról és bejegyzésekről!

Az Ifjú pápa istenképtelensége

Az első, ami egy munka utáni forró nyári délutánon erőt vett rajtam a döbbenet volt. Igazából nem is emiatt a sorozat miatt fizettem elő a szolgáltatónál, hanem gyermekkorom nagy élményének, a Twin Peaks-nek harmadik évadát akartam megnézni, viszont abból csak egy rész volt egy héten, s ha már fizettem, akkor szétnéztem más sorozat után is. S elkezdtem nézni Paolo Sorrentino Az ifjú pápa című sorozatát. Semmit sem tudtam róla. Valahogy kimaradt. Nem olvastam róla kritikát, nem olvastam én semmit. S nézni kezdtem. S borzongani. Mert az első kérdés, a legelső mondat, ami elhangzik megdöbbentett. Miről feledkeztünk meg?  S erre XIII. Pius pápa nagyon gyorsan választ ad. Megfeledkeztünk Istenről. Felmerül a kérdés, s ebben az írásban erre is próbálok választ adni, hogy milyen Istenről, vagy pedig milyen istenről feledkeztünk meg. A különbség a szó kétszeri leírásában lényeges. Istenről, akiről a keresztény egyházak egyértelműen hiszik és vallják, amit a különböző keresztény vallások tanítanak, vagy pedig istenről, egy olyasmiről, mint a Dogma című filmben, Jézus haver személye. Vajon milyen lehet az Istenképe ennek a pápának, egyáltalán van-e Istenképe? S milyen a körülötte élő személyek Istenképe? Mivel, hiába az előtérben Lenny Bellardo van, de maga a sorozat három személy körül játszódik. A pápa, az őt felnevelő apáca Mary nővér, valamint Angelo Voiello bíboros háromszögét láthatjuk.

The Young Pope.png

(forrás)

Ha nagyon merészen fogalmaznék ez bizonyos szinten – s tudom, minden hasonlat csal – a szent családra emlékeztet engem. Adva van Mary nővér (már a neve is jellemző: Mária), aki mindent megtesz a háttérből, hogy a „fia” (fiai, hiszen van még egy fiatal, a sorozatban tragikus sorsú bíboros) minél magasabbra jussanak. Adva van Voiello bíboros, aki először kétségbeesve, megdöbbenve veszi tudomásul az új pápa lépéseit, aztán lassan megérti, elfogadja őt, sőt segítőjévé válik. S ez a két ember, valahol nagyon mélyen, szinte halálosan szereti egymást, de betartják az egyház szabályait, reguláit. S ezzel el is érkeztünk ahhoz a kérdéshez, hogy vajon milyen lehet Lenny, a pápa Istene. Vajon az a szeretet istene, vagy pedig az ószövetség haragvó, már-már bosszúálló istene? A szeretet Istene-e, sőt számít-e a szeretet a kérdésben egyáltalán. Vajon nem-e egy a szülei által elhagyott, egész életében nekik bizonyítani akaró, duzzogó árváról van szó, aki valamilyen „isteni” ötlet útján kezébe kapta a kulcsokat? Van-e egyáltalán hite a pápának, vagy pedig úgy gondolja, hogy a Isten valami csendes, a világot magára hagyó, durcás öregúr, aki néha-néha, utasításra belép az ember történelmébe? S ezt az utasítást a pápa adhatja ki. Nagyon jellemző erre az a jelenet, amikor az afrikai – korrupt – apácát „intézi el”, mondván: „Oh, Uram, add, hogy egymás szemébe nézhessünk. Tovább már nem halogathatjuk ezt az ügyet. Mindenképpen beszélnünk kell Antonia nővérről.” (Mondjuk maga a jelenet szenzációs, ahogy a kamionok, mint gyertyák világítanak…)

Maga a sorozat öntörvényű, akaratos, kilép a megszokott tendenciákból. Nem mondja az egyházra, hogy jó. Nem mondja azt sem, hogy rossz. Az egyház, a közösség másodlagos. Ez a pápa nem része a közösségnek. Nem az a dolga. Ez a pápa uralja a közösséget, felette áll, mindenki tőle függ. Még saját legközelebbi munkatársait is látszólag terror alatt tartja. S mindeközben mindez nem érdekli. Minden úgy lesz, ahogy ő mondja, mert ő a pápa.

Az első részek alatt úgy éreztem, milyen jó, lesz majd egy sorozat, amelyet nyugodtan szidhatok, amely ellen lángpallossal indulhatok harcba, s nem is kell sokat mondanom, elég az, hogy milyen sorozat az, amelyben nincs egy kedves, egy szerethető személyiség, amely mellé oda lehet állni, amelyet magáénak érez az ember. S milyen jó, hogy a mi egyházunk – én mint katolikus mondhatom ezt – nem ilyen. Részben fenntartom az előbb írtakat. A mi egyházunk – már amennyit én látok belőle – általában nem ilyen. Viszont a szerethető kérdésnél változott a véleményem. A szereplők egyre inkább emberiek lettek. Maga a pápa is, de számomra a leginkább a gyakran ármánykodó, Voiello bíboros kezdett közelebb kerülni. Egy olyan ember, aki egész életében politizált, ügyeket intézett, mellesleg paposkodott, néha gyorsan gyónt, minden estéjét egy súlyosan fogyatékos fiatallal tölti, aki megerősíti hitében. Annyira emberi, s annyira szép. Annyira jézusi.

Apropó Jézus Krisztus. Nos, ő az, aki kimarad a filmből. Persze a kereszt megjelenik, már a nyitó jelenetben is, de Krisztus kimarad. Nem fontos. Másodlagos. Neve egyetlen alkalommal sem hangzik el a sorozatban, illetve egyetlen alkalommal, amikor felsorolják a pápa címeit. S újabb kérdés, amire keresnünk kell a választ: vajon működhet-e az egyház Jézus nélkül?

Számos kérdést tettem már fel eddig. Van-e a pápának Istenképe? Van-e a pápának hite? Vajon milyen az Isten? Vajon működhet-e az egyház Jézus nélkül?

Számos kérdés, s még többet vet fel ez a film, hiszen, ha megvizsgáljuk Jézust és megvizsgáljuk XIII. Piusz egyéniségét a kettő látszólag abszolút nem fér össze. Jézus megszólította az embereket, tanítványokat gyűjtött, betegeket gyógyított, s legfőképpen meghalt az emberekért, még Lenny – látszólag – gyűlöli az embereket, a hit másodlagos nála, a hatalmat szolgálja. Lényegében egyetlen bibliai gondolat köré gyűjti az egész mondanivalóját, s ez: „Te, Péter, azaz kőszikla vagy és én erre a kősziklára építem egyházamat.” (Mt 16,18) Lényegileg: te döntöd el mi a jó, mi a rossz, ha valamit jónak gondolsz, azt az Isten is jónak gondolja, ha valamit rossznak, azt az Isten is rossznak. Ez pedig hihetetlenül veszélyes lehet, ha egyetlen ember döntései, mindenféle kritika nélkül átmehetnek, nincs kontrol, nincs fék és ellensúly.

Az ifjú pápa istenképéről szerettem volna írni, s bevallom nem biztos, hogy sikerül. A számos kérdésből, amit leírtam, s a számtalanból, amit nem, egy van, amire talán tudom a választ. Van-e szeretet ebben az emberben, akit Lennynek, vagy XIII. Piusznak neveznek. Egészen a kilencedik részig kellett várnom a válaszra, s megkaptam. Amikor megtalálják a pápa – soha el nem küldött – szerelmes leveleit. S kinek szól? Egy nőnek? Vagy az Isten felé kiáltás? Egy fajta Mária Magdolna parafrázis? Számos kérdést vet fel.

Mi a szebb szerelmem, az elveszett szerelem, vagy a megtalált szerelem. Ne nevess ki kérlek, tudom, esetlen vagyok és naiv, ha a szerelemről van szó, és egy popszámból lopom a kérdéseimet. Ez a kérdés nem hagy nyugodni és végletekig megingat szerelmem. Megtalálni, vagy elveszteni? Körülöttem, mindenki sóvárog valami után, de vajon elvesztette, vagy rátalált? Nem tudom. Egy árva ezt nem tudhatja. Egy árva lemaradt az első szerelemről, a szülei szeretetéről. Ez az oka az esetlenségének, a naivitásának. Azt mondtad nekem, a kiürült kaliforniai parton, hogy megfoghatom a lábad, de nem tettem meg. Ez szerelmem az elveszett szerelem. Egyfolytában azon tűnődöm attól a naptól fogva, hogy mi lett veled, s hol lehetsz most. És, hogy te eltékozolt ifjúságom fényes sugara, elvesztetted, vagy rátaláltál. Nem tudom. S nem is fogom megtudni. Már a nevedre sem tudok visszaemlékezni – szerelmem. És nem tudom a választ, de valahogy így képzelem el. A választ. Végső soron nincs választásunk. Rá kell találnunk.

Annyira szívesen írnám, hogy ez egy jó sorozat. Vagy annyira szívesen írnám, hogy ez egy borzalmas, egyházellenes sorozat. Egyik sem igaz. Ez egy elgondolkodtató film. Ma, amikor a világ küzd önmagával, amikor sokan pápábbak akarnak lenni a pápánál, egy gondolatkísérlet. Egy olyan gondolatkísérlet, amely nem akarja lejáratni az egyházat, sőt. Alapgondolata a megtisztulás, a megnyílás, a megújulás.

Még azt sem írnám, hogy tudom, milyen Istenképe van XIII. Piusznak. Egy dolog bizonyos. Egyéni. Sajátos. Ahogy mindannyiunk Istenképe az. Az számomra egyértelmű, hogy ez a sorozat egy dologra – nekem – jó volt. Elgondolkodtatott. Elgondolkodtatott, hogy vajon én mit gondolok Istenről, mit gondolok az egyházról, a papságról, a szerelemről, s számos dologról. Kiknek ajánlom megnézésre? Az egyházban hívőknek. Mert rá fognak döbbenni, elsődlegesen Istenben kell hinni. Az egyházat gyűlölőknek. Mert rádöbbennek, elsődlegesen Istenben kell bízni. S a teológusoknak. Hogy rádöbbenjenek, Isten sokkal, de sokkal több annál, hogy mi azt szavakkal leírjuk. Még akkor is, ha ezt a témát kutatjuk, erre szánjuk az életünket. S talán akkor megérthetem, megérthetjük, mennyire lényegtelen azt kutatni, vajon milyen XIII. Piusz istenképe. Mert akkor már csak az én, a mi hitünk kérdései merülnek fel. Nos, eme sorok leírása után, meggyújtva a pipámat (ha már a pápa dohányozhat, egy pipát én is engedélyezhetek) sorba veszem az ügyeimet. S mennyi olyan van, ami nem tűrhet halasztást. De én, egyszerű kis teológus, nem merem az Urat utasítani. Kérni? Nos, talán igen. S ebben segített ez a film. Hogy merjek kérni.

- Dudás Róbert Gyula

 

Ha tetszett a cikk, ajánld ismerőseidnek vagy kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le az újabb izgalmas témákról és bejegyzésekről!

Marc Chagall életútja és az abban megjelenő vallási elemek és motívumok – Második rész

Marc Chagall-ról szóló cikksorozatunk első részében már beszéltünk arról, hogy a festő személyes és nagyon sajátos, zsidó – keresztény motívumokat megjelenítő ikonográfiája miként alakult ki. Milyen volt az az őt körülvevő politikai – társadalmi erőtér, ami meghatározta, milyenek voltak az előtte álló minták és kik voltak a mentorai. Röviden áttekintettük, hogy milyen hagyományokhoz volt hű és milyen nyugat-európai áramlatok voltak rá hatással. Ebben a részbe pedig, ahogy arról már szó esett a Fehér keresztre feszítés címet viselő festményével fogunk kicsit részletesebben foglalkozni.

Maga a keresztre feszítés a kivégzés egy olyan formája volt, amelyet a rabszolgák, idegenek, és a legaljasabb bűnözők számára tartottak fönn. A katonai szökevényeken kívül a római polgárok rendszerint védve voltak ettől a halálnemtől.

Több zsidó festőnél is tetten érhető Jézus zsidóként való ábrázolása, akár csak Chagallnál. Az ő egyik legkorábbi ilyen témájú alkotása egy 1930-as rajz, ahol Jézust már imakendőben ábrázolja, egy dél-francia tájon keresztre feszítve egy ablak előtt. Ennek elkészítése után nem sokkal Berlinben járt, ahol már erős zsidó ellenes közhangulat uralkodott, ami a zsidó üzletek ablakainak betöréséhez vezetett. Így ez a korábbi motívum új jelentést is kapott. Ez után 1931-ben 2 hónapra a Szentföldre utazott, ahova a tel-avivi múzeum megnyitójára érkezett: „Messziről özönlene a Siratófalhoz a sárga, kék és vörös köpenyes, szőrmesapkás zsidók. Sehol másutt nem látni ekkora kétségbeesést és ennyi örömet.” Később további hatást gyakorolt rá egy másik munkája is: Ambroise Volland művészetritikus és gyűjtő megbízta a Biblia illusztrálásával. Ezen három évig dolgozott; az ezzel töltött időben elutazott Amszterdamba, ahol Rembrandt (akiért már fiatal korában is rajongott és bibliai témájú munkáit tanulmányozta).

A Fehér keresztre feszítés 1938-ban készült a második világháború előtt. Bár a mű középpontjában Jézus keresztre feszített alakja látható, mégis az alkotót körülvevő események érhetőek rajta tetten, nem pedig az evangéliumi történések. Az időpont egybe esik azzal, hogy a náci németek megszállták Ausztriát és lerombolták a müncheni (Kristalnacht)[1], majd a nürnbergi zsinagógát, a német zsidókat pedig koncentrációs táborokba hurcolták és kezdetét vette a szervezett zsidóüldözés. „Európa pedig némán tűrte, ahogy Jézust újra keresztre feszítik.” Nem a konkrét eseményeket festette meg, azok, mint allegória jelennek meg a vásznon.

chagall.jpg

Marc Chagall: Fehér keresztre feszítés

Chagall számos vizuális elemmel hangsúlyozta a festményen Jézus zsidóságát: 1. a szokásos ábrázolástól eltérően nem fehér gyolcs van a teste köré tekerve, hanem imakendő; 2. a kép közepén alul látható egy égő menóra; 3. a kereszt fölött ószövetségi alakok, a gyászoló ősatyák; 4. az INRI[2]-n pedig arameus nyelvű a felirat, miszerint a „názáreti jézus, a zsidók királya”. A nem statikus elemek is hangsúlyosak: az égő épület (orosz falusi házak), a katonai roham és a hajókkal menekülő emberek pedig az aktuális, otthonában zajló események allegóriái; a Szovjetunióban zajló eseményekre történő utalások.

Később is számos, az események változását bemutató művei készültek, így 1940-ben a helyzet romlásával egy új változatát is elkészítette a Fehér keresztre feszítésnek. Ezen Jézus kapedlit visel, az INRI felirat helyén pedig a 10 parancsolat olvasható. Európában már nem csak hogy nincs fénysugár, ami megvilágítaná Jézust, de a menóra is felborult. Ez után egy évvel készültek a Kálváriára vezető út vázlatai és a Sárga Krisztus, ezt követte a Leszállás a keresztről, illetve 1943-ban festette meg a Sárga keresztre feszítést.

Ezek után is tovább foglalkozott a témával, így itt meg kell még említenünk a rajzaival illusztrálva, 1953-ban megjelent Avrom Szuckever által írt, Szibir című ciklust, amely a vilnai gettó felszámolása után a város csatornáiban élő 10 zsidóról szól. Művészetének egyik legnagyobb jelentőségét az adja, hogy a számos tragédia, amit átélt, nem bénította le. Soha nem törődött bele az ember boldogtalanságába és megcsúfolásába.

Épp úgy, ahogy rá is számos elődje és kortársa hatott, igaz ez vele kapcsolatban is másokra vonatkozóan: így például magyar, szintén zsidó származású kortársára, Álmos Imrére is, akivel Párizsban töltött évei alatt személyes kapcsolatban is álltak. Álmos munkáira nem csak témáját vagy a használt technikákat tekintve volt hatással, de magát Chagallt is megrajzolta számos alkalommal.

A sorozat következő részében az ő kapcsolatukról és az annak eredményeként született alkotásokról lesz szó.

 

- Paizs Melinda Adrienn

 

Ha tetszett a cikk, ajánld ismerőseidnek vagy kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le az újabb izgalmas témákról és bejegyzésekről!

 

Megjegyzések

[1] A kristályéjszaka, központilag megtervezett és irányított, országos zsidóellenes erőszakhullám volt a náci Németországban 1938november 910-én. Az akcióra ürügyként egy Franciaországban szolgáló német diplomata meggyilkolása szolgált. 

[2] „Kereszt-ereklye, a megfeszített Jézus feje fölé erősített, 40x25 cm-es fatábla. Arámul, görögül és latinul áll rajta Jézus elítélésének oka, amint Pilátus gúnyolódva mondta: „Názáreti Jézus, a zsidók királya”. (Magyar Katolikus Lexikon)

 

Irodalomjegyzék

  1. Dombrovszky Ninette: Ábrahám áldozata (1 Móz 22, 1-18). A biblikus téma Chagall művészetében. Doktori disszertáció. ELTE, Művészettörténet – tudományi Doktori Iskola, Bp., 2008. (Online: btk.elte.hu/art/dombrovszky/diss.pdf, 2019.05.21)
  2. Ziva Amishai – Maisels: Hit, etika és a holokauszt – A holokauszt krisztusi jelképei. In.: Múlt és jövő, Bp., 2002/2-3. 121-137. (Online:http://www.multesjovo.hu/hu/aitdownloadablefiles/download/aitfile/aitfile_id/577/, 2019.05.27.)
  1. Dávid Kata: Chagall. Corvina Kiadó, Bp., 1971.
  2. Salamon Vera: A rejtőző város költője – Avram Szuckever. In.: Múlt és Jövő, Bp., 1991/1: 5.
  3. Vassilios Tzaferis: A keresztre feszítés: régészeti bizonyítékok. : Múlt és Jövő, Bp., 1991/4: 36-42.

 

Konferencián jártunk 3. - EASR 2019

2019 június 25 és 29 között került megrendezésre az EASR (European Association for the Study of Religions) éves konferenciája. A helyszín Észtország egyetemvárosa, Tartu volt, a fő téma pedig a Religion – Continuations and Disruptions címet kapta. 

Tartu Észtország második legnagyobb városa, egyben tudományos és kulturális központja is. Itt található ugyancsak az ország legrégebbi egyeteme, melyet 1632-ben alapítottak. Népessége 95 ezer fő körül mozog.

A konferencián több, mint 600 fő vett részt, így igencsak gazdag volt az előadások és a bemutatott témák palettája. Ezt a leginkább talán úgy lehet jól érzekeltetni, ha bepillantunk a szekciók listájába, melyet itt tehetünk meg: https://www.conftool.com/easr2019/index.php?page=browseSessions&cols=4&mode=table.

A nyitóünnepség és néhány keynote előadás megtekinthető ezen a linken (angol nyelven): https://www.youtube.com/playlist?list=PLEdTKsq-dX2r6ubVflJye2aexYlKDey-G. A keynote előadásokat a következő előadók tartották:

  • Michael Stausberg
  • Zvi Bekerman
  • David Thurfjell
  • Lotte Tarkka
  • Sonja Luehrmann
  • Timothy Insoll.

A konferencia a színvonalas programok és előadások mellett remek ételekkel, kulturális programokkal és diszkóval  is készült a résztvevők számára. Ezen kívül lehetőségett biztosított előzetes jelentkezés útján egy-egy kiválasztott fiatal, pályakezdő kutatónak, hogy eltölthessen egy közös ebédet egy már elismert kutatóval és megoszthassa vele kérdéseit, kutatási témáját és jövőbeli terveit.

Végezetül pedig összeállítottunk egy rövid kis képgalériát Tarturól és a konferenciáról, mely alább megtekinthető.

 

 

- Barcsa Krisztina 

Ha tetszett a cikk, ajánld ismerőseidnek vagy kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le az újabb izgalmas témákról és bejegyzésekről!

 

Források

Bűneink bocsánatakor hogyan óvják titkainkat?

A legtöbb vallási hagyomány fő elemei közé tartozik, hogy segítsenek valamilyen módon megszabadulni a bűnök súlyától és bűnbocsánatot nyerni. A közel-keleti és európai kultúrában ennek komoly hagyománya van, a judaizmustól kezdve a kereszténységen át az iszlámig és az új vallásos mozgalmakig. Ugyanekkor a keleti nagy vallásokban, mint a buddhizmus vagy a hinduizmus is megjelenik mind az igény, mind a megoldás a feloldozásra.

A gyónás intézményesülésének egyértelműen legszignifikánsabb képviselője a Katolikus Egyház, ahol a IV. Lateráni Zsinat (1215) írta elő az évenkénti egy alkalommal kötelező gyónást a hívek számára.

Ezzel párhuzamosan a gyónás szentsége, illetve annak megőrzése is megjelent – immár, mint szigorú előírás – szintén a IV. Lateráni zsinat határozatai között. Ezzel azt mondhatjuk, hogy bőven a magántitokhoz való jog – mint egyéni szabadságjog – már létezett a világi jogrendekbe, illetve egyetemes emberi jogok közé ágyazódása előtt. És természetesen ma is része az 1983. január 25-én hivatalosan kihirdetett új római katolikus Egyházi Törvénykönyvnek:

983. kán.

– 1. §. A gyónási titok sérthetetlen; ezért tilos a gyóntatónak a gyónót szóval vagy bármilyen más módon, bármi okból, akár csak részben is elárulnia.

– 2. §. Titoktartásra köteles a tolmács is, ha szerepel, valamint mindazok az egyéb személyek, akik a gyónásból bármilyen módon tudomást szereztek a bűnökről.

 

984. kán.

– 1. §. A gyóntatónak teljességgel tilos a gyónásból szerzett ismereteit a gyónóra nézve károsan felhasználnia még akkor is, ha a leleplezés minden veszélye ki van zárva.

–2. §. Aki hatóság szerepét tölti be, annak a külső kormányzatban semmiképpen sem szabad felhasználnia azt az értesülést, amit a bűnökről bármikor is gyónásban szerzett.

A magyar világi jogrendben is már évszázadokkal ezelőtt megjelenik a gyónásban hallottak titkossága, amely például Werbőczy István 1514-ben elfogadott Hármaskönyvének (Tripartitum) 16. Czím, 2. §-ában sajátos megfogalmazásban található meg (kiemelés: M.A.):

 „A bíró pedig két személyt képvisel: az egyik magán, a másik hivatalos személy. Megtörténhetik pedig, hogy mint magánszemély tud valamit és ugyanazt nem tudja mint hivatalos személy; a mint mondjuk, hogy tud valamit mint Isten, de nem tudja mint ember, miként az evangeliumi bizonyság szól: ama bizonyos napról és óráról (tudniillik az utolsó ítélésről) senki sem tud; sem az Isten angyalai, sem a Fiú, hanem egyedűl csak az Atya; a mit úgy kell értenünk, hogy a Fiúnak nincs tudása arról mint embernek, de van tudása mint Istennek. Épen ez áll a gyóntató papról, a ki tanúvallomástételre fölhivatván, mondhatná, hogy nem tudja a gyónásban hallottakat, mivel nem tudja mint tanú azokat. Igy a bírónak is a saját személyére tartozó dolgokra nézve, arra kell lelkiismeretét alapítania, a mit a nyilvános bíráskodás rendjén tudhat meg.”

A magyar jogrendben – elsősorban a büntetőjogban – tovább él ez a hagyomány, de más jogterületeken, mint a polgári vagy közigazgatási jog, is igyekeznek tiszteletben tartani ezt a fajta titkot, amelyet az ügyvédi és orvosi titokkal együtt hivatáshoz kötött titoknak is neveznek. Sajnos bizonyos esetekben megfigyelhető a titokvédelem erodálása, amikoris bizonyos csoportok vagy személyek igyekeznek hozzáférni legbensőbb titkainkhoz. 

Sokan úgy gondolják, hogy a gyónás csak szóban hangozhat el, de ez nem feltétlenül igaz. A Bibliában Ezekiel próféta könyvének 2. és 3. fejezetében szól arról, hogy egy könyvet kellett megennie, ami „gyászénekekkel, nyögésekkel és jajszókkal” volt tele. I. (Nagy Szent) Gergely pápa erre (és Ózeás könyvére) utalva írta, hogy a papoknak meg kell enniük az emberek bűneit. Ez a gyónásered-magyarázat is arra utal, hogy a szóbeliség a keresztény (katolikus) egyházban szabállyá vált ugyan, de ez sem a múltban, sem pedig a jövőben nem jelent kizárólagosságot. Külön érdekesség, hogy XVI. Benedek Pápa is áldását adta egy olyan telefonos applikációra, ami segít nyomon követni a bűnöket és meggyónni azokat.

A feltörekvő új vallásos mozgalmak közül a szcientológusoknál jelenik meg igen hangsúlyosan a gyónás intézménye. Ennek adatvédelmi vonatkozásaival kapcsolatban ugyan heves viták folynak köztük és a hatóságok között, de az kétségtelen, hogy a gyónási titok megőrzését ebben a vallásban is igen szigorúan kezelik. A szcientológus lelkészek viselkedési kódexében, illetve felszentelési eljárásukban gyakorlatilag ugyanazok a szabályok fejeződnek ki, mint a fent idézett római katolikus egyházjogban.

Akárhogy is nézzük, a bűnbocsánat intézménye fontos és integráns része a vallások túlnyomó többségének, és egy olyan intézmény, amelynek világi átültetésére a szekuláris állam még talált egyenértékű megoldást. Tehát ennek az alapvető jognak a védelme együtt kell járjon a vallásszabadság, mint alapvető jog más aspektusainak védelmével a jövőben is.

- M.A.

Ha tetszett a cikk, ajánld ismerőseidnek vagy kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le az újabb izgalmas témákról és bejegyzésekről!

 

A vallástudomány alapkérdései

Ezzel a rövid bejegyzéssel az a szándékom, hogy tegyek egy nagy hátralépést a blogban eddig leközölt rendkívül szerteágazó és érdekes cikkek színpadáról, és kissé távolabbról nyújtsak egy vázlatos és alapszintű áttekintést arról, ami minden cikkben közös – magáról a vallástudományról. Ehhez az áttekintéshez Walter H. Capps Religious Studies. The Making of a Discipline című kötetét használom vezérfonalul.

A vallástudomány alapkérdései:

  • mi a vallás? – ide tartozik a vallás definiálása, lényege, természete, alapelemeinek elkülönítése és beazonosítása
  • honnan ered a vallás? – vallás eredete (és jövője), fontos a temporális dimenzió
  • hogyan lehet leírni a vallást? – fenomenológiai megközelítés, leíró és összehasonlító szemlélet
  • mi a vallás célja és funkciója? – annak kutatása, hogy milyen szerepet játszik a vallás a társadalomban
  • hogyan nyilvánul meg a vallás? – a vallás megjelenésének formái, szimbólumok, a „vallás nyelve”

A vallással kapcsolatos tudományos vizsgálódás kezdetén igyekeztek annak lényegét, legalapvetőbb elemét tisztán és elkülönítve megragadni és beazonosítani azt, „ami nélkül a vallás nem lenne az, ami” (például Kantnál ez egyfajta erkölcsi imperatívusz, Schleiermacher-nél a végtelen és abszolút függés érzése vagy Rudolf Ottonál a numinózus a vallás elsődleges alapeleme).

Az eredet kérdésénél az a kiindulás a kulcs, hogy a vallás vagy annak alapelemi egyidősek az emberiséggel, a legkorábbi koroktól jelen vannak és hatást fejtenek ki. Egyik alapkérdés, hogy mi az oka a vallás születésének – az embert körülvevő ismeretlen és rejtélyes világtól illetve a haláltól való félelem, a halhatatlanság iránti vágy vagy valamilyen világnézet konstruálása? Az eredet keresése és a vallás alapelemekre való visszavezetése felveti az azok közötti kapcsolat kérdését.

A vallásfenomenológia ezeket igyekszik leírni és értelmes, plauzibilis rendszerbe, keretbe rendezni, valamint azt próbálja kifejteni, hogy a vallás jelensége hogyan jelenik meg az emberi tapasztalásban.

Ez a törekvés természetszerűleg elvezet a funkció kérdéséhez – milyen szerepet játszik a vallás az emberek életében, milyen szükségletek kielégítése hívta életre a vallást, milyen funkciót tölt be a vallás a társadalomban, mi a kapcsolata a kultúrával?

Ezek a kérdések mind-mind különböző perspektívákat és megközelítéseket igényelnek, ezek összessége alkotja a vallástudományt. A vallástudomány dinamikus, a vallásról való (tudományos) gondolkodás folyamatosan változik, alakul, fejlődik. A különféle megközelítések rugalmasak, a vallás tudományos vizsgálatának fő csapásait jelölik ki, és általában a saját tudományterületeikre érvényes meghatározást adnak a vallásról. Önmagában az egyes perspektívák, megközelítési hagyományok azonosítása és rendszerezése is szolgálhat felfedezéssel.

Nincs önálló, exkluzív, elkülönülő vallástudományi módszertan, mindegyik megközelítés, tudományterület a saját módszereivel vizsgálja a vallást (például a vallásszociológia a szociológia módszereivel, de egymás módszereivel is dolgoznak a különböző diszciplínák). A vallástudomány tárgya a társadalom, benne az emberrel, valamint a kultúra vallási jelenségeivel is foglalkozik.

 

- Tóth Péter

 

Ha tetszett a cikk, ajánld ismerőseidnek vagy kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le az újabb izgalmas témákról és bejegyzésekről!