Az új vallási mozgalmak közé tartozó újpogányság vallási jelensége napjaink egyik legérdekesebb vallástudományi és vallásszociológiai témaköre. Az ebbe a kategóriába tartozó vallásokra többségében jellemző, hogy valamely vélt vagy valós történelmi korszak vallási és kulturális hagyományaira építkezve, abból merítve alkotják meg saját szinkretikus világképüket és vallási rendszerüket. Kis-Halas Juditot idézve ennek forrása lehet „1. a kereszténység előtti európai hitrendszerek (pl. druida vallás, germán népek kultuszai); 2. a kereszténység előtti nem európai eredetű [európai] kultuszok (pl. Mithrasz vagy Ízisz kultusza); 3. az Európán kívüli népek, törzsi társadalmak (pl. szibériai sámánhitű népek, afrikai és latin-amerikai népek” kultusza is.

Azonban fontos kérdés, hogy milyen módon és milyen mértékben merítenek az adott történelmi hagyományból és forrásokból, az adott korszak és kultúrkörnek milyen narratíváját fogadják el és építik be a saját szemléletükbe, valamint vallási tevékenységüket közöségi és egyéni szinten hogyan legitimálják?

Cikkemben ezekre kérdésekre keresem a választ, természetesen a kimerítő teljesség igénye nélkül.

A fogalom korábban röviden ismertetett definíciójából először fontosnak tartok kiemelni néhány komponenst:

• Elsőként a történelmi korszak valós, vagy akár vélt mivoltát. Ez az elem a későbbiekben azért is fontos lesz, mert a legitimáció egyik alapvető eleme lesz az adott egyén, vagy közösség számára.
• Másodikként az „abból merítés fogalmát” tartom fontosnak és némi tisztázásra szorulónak. Az újpogány vallási mozgalmaknak gyakori, ha nem tipikus vonása a szelektív forrás és alapanyaghasználat. Ez kapcsolódva az első ponthoz szintén a hitelesség képének megalkotásában kap fontos szerepet. Így az adott gyakorló számára lehetséges a vallási hagyományokból csupán egyes elemek átemelése és ezáltal más kontextusba helyezése. Erről a későbbiekben konkrét példákat felhasználva bővebben is szó lesz.
• A harmadik és talán legérdekesebb elem pedig a szinkretizmus. Ez a szemlélet lehetővé teszi az adott újpogány vallást gyakorló számára,[1] hogy akár több kultusz, korszak, vallási hagyomány és gyakorlat különböző elemeit összeillesztve hozza létre saját vallásosságának alapvető elemeit. Az újító és ilyesfajta módon a személyesség nagyobb megélését segítő tendenciákra Stephen Hunt hívta fel a figyelmet 2005-ös tanulmányában. Ebben kifejtette, hogy az „innovatív” self-religion-nak nevezett jelenség a vallástudományban és vallásszociológiában is szükségevs fogalmi rendszerek megváltozását is eredményezni fogja, hiszen a hit, a vallásosság, vagy spiritualitás és a közösségi vallásgyakorlat fogalmai fokozatosan eltávolodnak. Az előbbi két elem a tárgyalt jelenségen belük nem feltételezi egymást minden esetben és az utóbbi egyre kevésbé válik szükségessé intézményes keretek közt.

A fogalom kicsit mélyebb ismertetése után felmerül a kérdés, hogy mindez mégis hogyan kapcsolódik az újpogányság jelenségéhez? Ennek illusztrálásaként egy napjainkban egyre növekvő és igen érdekes vallást választottam ki, melynek elsősorban amerikai közösségei és tendenciái kerülnek górcső alá a következő szakaszokban.

A tárgyban forgó mozgalom nem más, mint az asatru, ami az észak, észak-nyugat-európai, azon belül is elsősorban skandináviai területek kora középkori, kereszténység felvétele előtti vallási hagyományát szándékozik feléleszteni és gyakorolni. Röviden pár szóban a vallás újra(?)születéséről: 1973-ban jött létre az első hivatalosan államilag elismert közösség Izlandon, ekkor alig pár száz fővel. Napjainkra ez a szám elérte az ország összlakosságának több mint 1%-át (2018-ban 4126 regisztrált fővel), [2] így a szigetország legnagyobb vallási kisebbségévé nőtte ki magát az evangélikus államegyház után.

Ezzel egyidőben az Amerikai Egyesült Államokban is megjelent egy hasonló alapanyagból építkező szerveződés. A Stephen McNallen nevével fémjelzett Asatru Folk Assembly azonban egy teljesen más forrásszemlélettel és közösségi szemlélettel bírt, melyről rövidesen szót ejtek a konkrét példák során. Az asatru közösségek szerveződése és létszámuk is az ezredforduló környéke óta dinamikus növekedési tendenciákat mutat, mind Európában és a tengerentúlon újabb közösségek születnek. Külön érdekesség, hogy hazánkban is létezik egy – az első két mozgalomtól szervezetileg függetlenül megszületett – közösség 2014 óta.[3]

A történeti áttekintést követően rátérek a korábban felvázolt kérdések bemutatására, valamint az azok közt észlelhető különbségek bemutatására.

Első fontos témaként a vallás hitelességét és a vallást gyakorlók számára a gyakorlási jogot adó legitimációt szeretném áttekinteni. Itt az asatru egyes irányzatai között meglehetősen nagy különbségek észlelhetők. Az alapvetően inkluzívnak tekinthető univerzalizmus meglehetősen szabad kereteket ad a vallás iránt érdeklődők számára, valamint mindezt a rendszert nyitva hagyja az egyéb spirituális és újpogány hatások beáramlása számára. Így ezen szemlélet alapján bámely érdeklődő lehetőséget kap a valláshoz való feltétel nélküli csatlakozásra, valamint azon belül a személyes világának megélésére.

Véleményem szerint Hunt-i „self-religion” és szelektív szemlélet fogalma ezen a példán keresztül válik igazán érthetővé, ugyanis ebben az esetben az adott gyakorlónak lehetősége van korábbi vallási ismereteit és kultikus tárgyait felhasználni és ezekkel egy saját asatru-n belüli, azzal kompatibilis rítust alkotni. Mindezt végtelenül érdekesnek tartom és úgy gondolom, hogy a vallásantropológusok és valláspszichológusok az ilyesféle témát tudományos „aranybányának” tekinthetik, hiszen az egyén a vallási és kultikus rítusalkotási folyamatát lehet mindezek során megfigyelni, valamint az egyes vallási tapasztalatok réteges egymásra rakódását és fúzióját, mely segítheti az a posztmodern személy egyéni spiritualitásának mélyebb megértését a kutató számára.

Összességében elmondható, hogy az univerzalizmust gyakorlók között nagyobb arányú a magányos vallásgyakorlók csoportja, ugyanis ezt a szemléletet a wicca és egyéb „urban-shaman” újpogány spiritualitásokból lehetőségük adódik átemelni. Látható, hogy a bevezető fogalmi tisztázásban kiemelt „abból merítés”, vagy az angolszász irodalomban ’pick and choose religion’-nak is nevezett jelenség, valamint a szinkretizmus szorosan kapcsolódik, hiszen minél nagyobb mértékben van lehetősége az adott gyakorlónak a rítusok saját szájízre való alakításához, annál nagyobb mértékben esélyes más vallási, vagy spirituális elemeinek megjelenése. Természetesen ez felvet egy sor újabb kérdést: meddig tart az adott újpogány vallás a szinkretikus elemek tömeges beemelésével és mikortól tekinthető kvázi egy másik vallási jelenségnek az összképet tekintve? A személyesség megélésére beemelt egyedi elemek milyen mértékben érvényesülhetnek az egyéni rítusok kívül? A szinkretizmussal aktualizált rítusokkal gyakorolt asatru azonos újpogány vallásnak tekinthető a rekonstrukcionalista szemléletű közösségek vallásgyakorlatával? Lehetséges ebből kifolyólag egy „ortodox asaru” kialakulása? Lehet-e az asatru-t, mely elsősorban közösségi alapú újpogány vallás magányosan gyakorolni? Létezhet-e a szinkretizmus által potenciálisan beemelhető misztikus tapasztalat, vagy konkrét epiphaneia? Ezekre a kérdésekre természetesen a cikk keretein belül lehetetlen lenne válaszolni, de mindenképpen érdekes diskurzusalapot nyújthatnak.

- Nemes Márk

Ha tetszett a cikk, ajánld ismerőseidnek vagy kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le az újabb izgalmas témákról és bejegyzésekről!

Megjegyzések

[1] Rövid megjegyzés: a szinkretizmus nem kizárólag az újpogányság sajátja, szinte minden vallásban megjelenik valamilyen formában a kulturális rétegek összeérésével. Azonban a tárgyalt témában kimondottan érdekes a jelenség sajátosan tudatos felhasználásának megjelenése.

[2] https://asatru.is/felagafjoldi

[3] Az említett közösség előtt 2012-ig működött egy másik csoport, amely azonban azóta feloszlott.

Források és szakirodalom

• Kis-Halas Judit: „Újboszorkány kultuszok a 20. században. A Wiccától a cyberboszorkákig”, in Rubicon 2005/7. Budapest 2005.
• Stephen Hunt: Religion and Everiday Life. Routledge, London – New York 2005.
• Michael Strmiska – Baldur A. Sigurvinsson – Hjörtur Smárasson: „Ásatrú in Iceland: The Rebirth of Nordic Paganism?”, in Uő: Nova Religio 2000.
• Michael F. Strmiska: „Modern Paganism in World Cultures. Comparative Per-spectives”, in Uő: Modern Paganism in World Cultures. Comparative Perspectives. ABC-Clio, Santa Barbara 2005.
• Richard Steigmann-Gall: „Rethinking Nazism and Religion: How Anti-Christian Were the «Pagans?»”, in Uő: Central European History 36, no. 1. Cambridge 2003. 75–105.
• James R. Lewis – Murphy Pizza: Handbook of Contemporary Paganism. Brill, Leiden – Boston 2009.
• Jeffrey Kaplan: „New Religious Movements and Globalization”, in Eugene V. Gallagher – Michael W. Ashcraft: Introduction to New and Alternative Religions in America, Volume 5. Greenwood Publishing Group 2005.
• Josh Heath: „Two Yule Rituals: One Heathen’s Experience in the Northeast US”, in Uő: Óđroerír: The Heathen Journal Volume II. 2014.
• Mattias Gardell: Gods of the Blood: The Pagan Revival and White Separatism. Durham (Duke University Press) 2003.