Reli

Konferencián jártunk 1. - Fiatal Kutatók és Doktoranduszok IX. Nemzetközi Teológuskonferenciája

2019. március 06. - Reliadmin

Március első hétvégéjén rendezték meg a Doktoranduszok Országos Szövetsége Hittudományi Osztályának Fiatal Kutatók és Doktoranduszok IX. Nemzetközi Teológuskonferenciáját, amelynek idén a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola adott otthont. A háromnapos rendezvényen több, mint 60 előadó mutatta be kutatásait – többek között egyházjogi, egyháztörténeti, alkalmazott és szisztematikus teológiai, vagy épp vallástudományi területen elért tudományos eredményeit. Tették ezt olyan professzionális szervezés és lebonyolítás mellett, mely immár évek óta vitathatatlan jellemzője az eseménynek.

Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola (forrás)

Habár számtalan érdekes előadás szerepelt a programban, a szombati napon minden figyelmünket a Vallástudományi Szekció kötötte le, hiszen a blog munkatársai közül néhányan itt léptek porondra aznap. És bátran kijelenthetjük, hogy a Dr. Vassányi Miklós, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezetője által levezetett szekcióban valamennyi szerzőnk remekül teljesített! A migrációval kapcsolatos egyházi nyilatkozatokról szóló, A miszticizmus szekularizációja vagy A rítus értelmezése címet viselő beszámolók egytől-egyig tudományos igénnyel megtartott, tartalmas, és szépen kivitelezett előadások voltak. Ráadásul az előadásokat jó néhány érdekes kérdés, építő jellegű hozzászólás és elismerő mondat kísérte.

A közel tízéves múltra visszatekintő tudományos konferencián azonban nem csupán a kutatási eredményeknek és a tudományos párbeszédeknek jutott hely, hiszen az esemény remek lehetőséget nyújtott közösségépítésre is. Találkoztunk megannyi régi baráttal, szereztünk néhány új ismerőst, és sokat tanultunk hitről, toleranciáról és értékekről.

Csodálatos és hasznos hétvége van a hátunk mögött. Mi, akik ott voltunk, ezúton szeretnénk ezt megköszönni a szervezőknek, valamint a konferencia valamennyi előadójának.

 dosz_cikk.jpg

 A vallástudományi szekció néhány előadója és a konferencia főszerezője: Kiss Gábor

 

A Vallástudományi Szekció előadásai

Elnök: Dr. Vassányi Miklós

Előadások:

  • Barcsa Krisztina: A magyarországi római katolikus egyházi vezetők nyilatkozatai a migráció témájával kapcsolatban
  • Belovai György: Jacques Derrida és a vallás (nélküli vallás) különös esete
  • Faisal Warikat: Sectarian Violence
  • Hegedüs Gabriella: A rítus értelmezése – Tendenciák és problémák régészeti aspektusból
  • Szugyiczki Zsuzsanna: Secularization of Mysticism
  • Abdouss Mohamed: The Religious and Political Affiliations to Immigration

- Hegedüs Gabriella

Ha tetszett a cikk, ajánld ismerőseidnek vagy kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le az újabb izgalmas témákról és bejegyzésekről!

A bejegyzés trackback címe:

https://reli.blog.hu/api/trackback/id/tr2214671275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása