Létezik Japánban, Fukui városában egy buddhista templom, amely alkalmanként techno zenével és fényjátékkal színesíti meg szertartásait annak érdekében, hogy még több fiatal számára tegye vonzóbbá a vallást. A nem megszokott alkalmakat az 50 éves Gyosen Asakura tartja templomában, amely több generáció óta családja gondozása alatt áll. A templom kb. 540 évvel ezelőtt épült, azóta Asakura családja védelmezte és vezette. Asakura és családja a Tiszta Föld buddhizmus követői és papjai, Gyosen a 17. főpap a sorban.
A Tiszta Föld buddhizmus körülbelül az első század idején, öt évszázaddal Sákjamuni Buddha (akit Gautama Sziddhárthaként is ismerhetünk) halála után alakult ki Indiában. Kínában körülbelül a 4. századra tehetőek a gyökerei, amikoris Hui-yüan írástudó megalapított egy olyan, szerzetesekből és világiakból álló társaságot, amely Amitábha nevéről szóló meditációval foglalkozott. Ezt követően körülbelül a 6. és 7. században terjedt el, miután a tanokat rendszerezték és terjeszteni kezdték. Japánba a t'ien-t'ai (tendai) iskola szerzeteseinek köszönhetően került át a tanítás, melyből önálló irányzat a 12-13. századra vált Hōnen szerzetes munkássága nyomán. Japánban leginkább amida néven ismert ez az irányzat, amely ma is a mahájána buddhizmus egyik legnépszerűbb formája Kelet-Ázsiában. Legfontosabb szent szövege a Végtelen élet szútrája.
Az irányzat tanítása szerint az istenség megváltó erejének köszönhetően mindenki újjászülethet Amitábha Buddha nyugati paradicsomában, a Szukhávatíban (a Tisztaság Földjén), ezzel közelebb kerülve a nirvána tiszta tudatállapotához, a buddhaság létformájához. Amitábha maga is itt időzik a Szukhávatíban és innen segíti az élőlényeket. Nevének jelentése “a Végtelen Fény Buddhája”, másik neve, az Amitájusz “végtelen életet” jelent. A szútrákban együttérző, végtelenül könyörületes jellemként írják le, aki fogadalmat tett amellett, hogy a lényeket megmenti a szenvedéstől.
Asakura gyerekként a templomokat és a tanításokat idejétmúltnak, unalmasnak és túlságosan szigorúnak tartotta, utálta folyamatosan azt hallgatni, hogy tovább kell majd vinnie családja örökségét - a főpapságot és a templomot. Ennek köszönhető, hogy korai 20-as éveiben elhagyta a templomot és kitanulta a fénytechnikusi és a DJ szakmát. Munkája során jött rá idővel arra, hogy mennyi hasonlóság van szakmája és a szerzetesség között; hiszen mindkettő “valami csodálatos dolgot nyújt az emberek számára” - ahogy ő fogalmazott. Ennek nyomán visszatért a templomba, és felvállalta családi örökségét. Szerzetesként úgy tapasztalta, hogy a templomok látogatóinak száma csökken, ez ellen pedig mindenképp tenni akart valamit. Habár eredetileg nem gondolta komolyan ötletét, de kipróbálta, hogy milyen a Buddhista szútrákat ritmusos zeneszámokká változtatni és fényjátékkal aláfestést készíteni. Így született meg az úgynevezett “Techno Hoyo”.
Gyosen Asakura Techno Hoyo közben
A Techno Hoyo első pár alkalmára mindösszesen csak a szomszédok és ismerősök jöttek el. Azonban ahogyan híre ment a dolognak, úgy nőtt a résztvevők száma is szép lassan több száz (legutóbb kb. 500) fővé. Nem csak a létszám, de a generációs skála is szélesedni látszott. Asakura sokszor olyan családokkal is találkozik a résztvevők között, akik mindhárom generációval részt vesznek szertartásán.
A reakciókkal kapcsolatban elmondja; kapott hideget-meleget egyaránt. Akik pozitívan álltak az újításhoz úgy érezték, hogy ez a fajta szertartás közelebb viszi őket a Tiszta Földhöz. Azok, akik ellenezték, úgy gondolják, hogy a Buddhista szertartásoknak komolynak és csendesnek kell lenniük.
Asakura így fogalmaz: “A szent iratok úgy jellemzik a Tiszta Földet, mint egy gyönyörű világot, tele elképesztő fényekkel. Régen, amikor az elektromosság még nem létezett, az emberek úgy próbálták megjeleníteni ezt az atmoszférát, hogy a szobrokat aranylemezekkel szegélyezték azért, hogy azok visszaverjék a gyertyafényt. Ezt az atmoszférát akarom újraalkotni elektromos technológiával. A hiányzó hit korában remélem, hogy a tőlünk, szerzetesektől származó erőfeszítésekkel és ötletekkel képesek leszünk életben tartani Buddha bölcsességének átadását 2500 évvel ezelőttről egészen további ezer és ezer éven át.“
Mivel a szervezés és a technika igen sokba kerül, ezért Asakura mindössze évente kétszer tart Techno Hoyo-t. Azonban munkásságába bepillantást nyerhetünk saját SoundCloud és YouTube csatornáján is.
- Barcsa Krisztina
Források
- Great Big Story & All Nippon Airways: Japan’s DJ Monk Spins the Holiest Beats https://www.facebook.com/greatbigstory/videos/1815459085423183/
- “Spooky”: Japanese Buddhist Temple Holds Techno Memorial Services. 2017. http://www.buddhistchannel.tv/index.php?id=44,13066,0,0,1,0#.W09TmdL7RhF
- Bringing techno to the temple. BBC News. Video journalist: Natalia Zuo; translation by Patricia Liu. 2017. https://www.bbc.com/news/av/magazine-39980723/bringing-techno-to-the-temple
- Terebess Ázsia Lexikon. “Tiszta Föld buddhizmus”. https://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/szukhavati.html
- Pap Melinda: A Tiszta-föld buddhista iskola. Konfuciusz Krónika 2010/1. http://www.konfuciuszintezet.hu/index.php?menu=muveltseg&almenu=2&cikkszam=12
- Gyosen Asakura SoundCloud oldala: https://soundcloud.com/gyosen
- Gyosen Asakura YouTube csatornája: https://www.youtube.com/user/gyosen02/videos
Képek