Az újpogány vallások[1] hagyományaik szerint 8 fő ünnepet ülnek meg egy évben, melyek körbejárják az évszakok és a természet változásait. Ezek közül négy a napéjegyenlőségekhez és napfordulókhoz köthető, a maradék négy viszont angolszász eredetű aratóünnepek modern változatai és szorosan köthetőek különböző gazdasági eseményekhez és időszakokhoz. Augusztus elseje az utóbbi ünnepek közé tartozik és a különböző vallások többféle néven is nevezik: a Wiccák[2]  Lughnasadhnak vagy Lammasnak, az Ásatrúárok[3] (Ásatrú hívők) Freysfestnek vagy Freyblotnak, míg Yotengrit[4] szellemiségűek pedig Má-Tün, a magyarok védelmező istenségét ünneplik ekkor.

Az újpogány évkerék. (Forrás)

 A Wicca vallásban augusztus elseje Lammas, vagy Lughnasadh az első aratás ünnepe. Tanításuk szerint régen a gazdálkodó népek ekkor kezdték a búza és egyéb gabonafajták kaszálását, melyből megsütötték az első ünnepi kenyeret. A Kelta-Wicca hagyományőrzők ezen a napon felidézik Lugh legendáját (akiről az ünnep is a nevét kapta), ugyanis a kelta mítoszok szerint Lugh király ekkor tartatott a birodalmában egy halotti tort anyja tiszteletére. A legenda szerint Lugh anyja, Tailtiu egymaga learatott egy egész erdőt az ellenség kényszerítésére, ám túl gyenge volt ilyen jellegű munkához, és később belehalt. 

Ma a Wicca egyéb irányzataiban viszont úgy vélik, hogy a gabonakirály, vagy gabonaisten (akit néha Lugh-al azonosítanak) ezen a napon megtestesül a learatott gabonában - tehát feláldozza magát, hogy az emberek ehessenek. Így az áldozat szimbolikája gyakran előfordul ezen az ünnepen, a szertartásokat Lugh tiszteletére tartják, aki meghalt, hogy az emberek élhessenek. A rítus után pedig egy közös lakomát tartanak az eredeti kelta halotti tor mintájára, ahol apró ember formájú, gabonából készült süteményeket fogyasztanak. Olyan szokásokról is hallani, melyek során a kenyeret széttördelik, egy részét a tűzbe szórják az istenek tiszteletére, a maradékot pedig széthintik áldó hatást remélve.

Egy Lughnasad ünnepére feldíszített Wicca házioltár. (Forrás)

Ami az Ásatrút illeti, ezt a napot Freyr isten ünnepének tartják. Hozzá kell tennem, hogy mivel ezt az ünnepet a magyar közösség nem tartja, így csak másodlagos információkkal tudtam dolgozni, főleg az amerikai Asatru Alliance, a kanadai Odinsvolk közösségek honlapjai, és az Asatru Facebook csoportja alapján.

Ahogy említettem, Freysfest, vagy Freysblot Freyr isten ünnepének tartják. Freyr a legendák szerint a termékenység istene volt, a Ván istencsoport tagja, aki vaddisznók által húzott kocsin közlekedett. Az Ásatrú hívők augusztus elsejét szintén az első aratás ünnepének tartják, központban a gabonával. Az Odinsvolk leírása szerint Freyr ezen a napon gabonává változott és a Wicca istenséghez hasonlóan feláldozta magát az emberekért. Ebben az esetben is szokás ember formájúra sütött kis kenyereket enni az ünnepi étkezésekkor. Viszont az Odinsvolk-al ellentétben az Asatru Alliance és a Facebook csoportok nem szólnak áldozatról, itt szimplán csak Freyr tiszteletére tartják ezt az ünnepet.

Az ünnepre készült kenyérkék olykor igen kreatívak is tudnak lenni. (Forrás)

Végül térjünk rá a kizárólag Magyarországon fellelhető Yotengrit szellemiségre. A Wiccától és Ásatrútól eltérően itt nem az aratás van a központban, hanem az ünnepet az ókori fehér ló ünnepére vezetik vissza. Hitük szerint az őseink ekkor lóversenyeket rendeztek és megáldották a lovakat. Továbbá úgy vélik, hogy augusztus elseje Má-Tün ünnepe is, akit a magyarok védelmező istenségének vélnek. Ahogy a Yotengrit kötetekben olvasható, Má-Tün valaha egy hős volt (esetenként a Kr.e. 3. században élt Mao Tun királlyal azonosítják), aki szövetséget kötött a lovak ősszellemével, hogy legyőzze az ellenséget, majd halála után istenséggé vált, és a mai napig oltalmazza a nemzetet. A Yotengrit szellemiségűek szerint Fehérlófia meséje is Má-Tün legendájára vezethető vissza.

Ahogy láthattuk, bár vannak különbségek és hasonlóságok a vallások ünnepei között. A Wicca és az Ásatrú hasonlósága azzal magyarázható, hogy mindkettő a kelta, illetve az angolszász ünnepekre alapozta a saját hagyományait, és csupán a részleteket formálta a maga képére. Viszont a Yotengrit egy teljesen másik valláscsoportra alapoz, főleg a sámánisztikus elemeket építette be a vallási rendszerébe - ezért is lehet ennyire különböző a másik két vallástól.

- Bodzásné Csényi-Nagy Krisztina

Megjegyzések

[1] A mai kutatók (pl. Szilárdi Réka, Kis-Halas Judit) szerint újpogányság egy gyűjtőfogalom; olyan mozgalmak tartoznak bele, melyekre általánosan jellemző a természet tisztelete, az individualizmus, az ókori pogány hagyományok modernizálása, valamint a dogmatika és a szigorú vallási szabályok hiánya.

[2] A Wicca vallást Gerald Gardner alapított Angliában, az 1960-as években. A vallást saját okkult társaságokban szerzett tapasztalatai alapján alkotta meg (pl. Szabadkőművesség, Aleister Crowley tanításai) és egy sajátos mitológiát alkotott meg egy romantikus boszorkányalakkal a központjában. Egy istent és egy istennőt tisztel, valamint hisz a természet szellemeiben is.

[3] Az Ásatrú az ókori északi pogány szokásokat és istentisztelet igyekszik a modern világban átültetni ókori és középkori források alapján (pl. Edda). Az Ász istencsoportot imádja (mint például Odin, Thor, vagy Frigga), másrészt a Vánokat is tiszteli (közéjük tartozik például Frey és Freya, vagy Loki). Rajtuk kívül nagy hangsúlyt kap a hódolás a természet és az ősök szellemeinek is.

[4] A Yotengrit az újtáltos mozgalom egyik ágazata, és amint a legtöbb újtáltos mozgalom esetében látható, itt is fontos a magyar, illetve magyarnak vélt hagyományok őrzése (pl. íjászat, borkultúra, néptánc stb.), a nemzet tisztelete, illetve a magyar ősvallás rekonstrukciója. Alapítója, Máté Imre egy rendkívül komplex és gazdag mitológiát alkotott meg, mely többek között magába foglalja Gönüz isten és Ukkó istennő imádatát, a természet tiszteletét, és egy kidolgozott erkölcsi rendszert (jó szomszédság törvénye, az egyenlőség törvénye, nők és férfiak helye a világban stb.).

Felhasznált irodalom

• Hutton, Ronald. 2000. The Triumph of the Moon. Oxford: Oxford University Press.
• Kis-Halas Judit. 2005. „A Wiccától a cyberboszorkányságig: Újboszorkány kultuszok a 20. században”. Rubicon 7. 56–61.
• Szilágyi Tamás – Szilárdi Réka. 2007. Az Istenek ébredése. Az újpogányság vallástudományi vizsgálata. Szeged: JATEPress.
• Strmiska, Michael. 2000. Ásatrú in Iceland: The Rebirth of Nordic Paganism? Nova Religio: The Journal of Alternative and Emergent Religion. 4 (1). 106–132.
• Bali János. 2014. „Kortárs ősmagyarok.” Mítosz és kultúra. In: Povedák István – Szilárdi Réka (szerk.): Sámán sámán hátán. A kortárs pogányság multidiszciplináris elemzése. 24–33. Szeged: Szegedi Tudományegyetem.

Felhasznált források

• http://www.berkano.hu/szakralis.html
• http://www.kwhe.hu/index.php?mod=cikkolvas&cikkid=1184
• https://asatruhun.wordpress.com/
• https://www.asatru.org/holidays.php
• http://odinsvolk.ca/O.V.A.%20-%20SACRED%20CALENDER.htm#Freyfest
• http://yotengrit.hu/yotengrit/diohejban/
• http://www.mateimre.hu/