Reli

Hogyan kerültek okkult elemek a nácizmusba? - II. rész

2018. november 21. - Reliadmin

Az előző részben már olvashattatok arról, hogy milyen előzményei voltak az okkultizmusnak Németországban a II. világháborút megelőző időszakban s hogy kik vagy milyen eszmék voltak nagy hatással mindazokra, akik a két világháború között okkult tanokkal foglalkoztak.

A második rész Karl Maria Wiligutról, az ő elképzeléseiről, Himmlerre gyakorolt hatásáról fog szólni. Valamint szó lesz a Himmler által, a germán őstörténet felkutatására létrehozott, tudósokból álló SS-Intézményről, az Ahnenerbéről is.

Karl Maria Wiligut

Image result for karl maria wiligut

Karl Maria Wiligutot (1866-1946) Himmler Raszputyinjaként is emlegették, s az összehasonlítás nem volt alaptalan. 1920-ban irminizmus néven egy újabb autentikus germán vallást teremtett, s azt állította, hogy képes hozzáférni ősei emlékeihez, s ezzel egyúttal az ősei eredeti írásaihoz is. 1924-1927 között elmegyógyintézetben volt, majd ezt követően 1932-ben Münchenbe költözött. Egy évvel később ismerkedett meg Heinrich Himmlerrel, aki Wiligut hatása alá került, s úgy gondolta Wiligut segítségével képesek lehetnek rekonstruálni az ősi germán vallást az SS-en belül. Himmlert és Wiligutot Richard Anders mutatta be egymásnak. Anders Wiligut barátja volt, Himmler pedig Anders főnöke az SS-nél. Wiligut még ez év szeptemberében csatlakozott az SS-hez.

Wiligut óriási hatással volt Himmlerre, s ezt a hatását nem volt rest kihasználni sem, így még azt is sikerült elérnie, hogy jóformán ő és az ő tanai maradjanak az egyetlenek, riválisait, más okkultistákat, vagy akár List követőit is deportáltatta. Wiligut új rúna abc-t is létrehozott, a List által létrehozott abc-vel szemben. Az új abc-be bekerültek új, nem germán jelek, változtatott a rúnák sorrendjén is. A sig rúnajelet is Listtől vette át. A sig rúnából alkották meg az SS híressé/hírhedté vált jelképét is. De ő ihlette az SS tagok által hordott Totenkopfring-et, gyűrűt is, valamint Wewelsburg kastélyának használatát, mint az SS rendi kastélya.

Wiligut tanai, rendszerei sokszor változtak s gyakran kaotikusak is voltak, a Harmadik Birodalom összeomlása után pedig gyorsan feledésbe merültek Wiligut tanai, ami talán nem is annyira meglepő, tekintve egyrészt az összevisszaságát, másrészt a túl sok kapcsolódási pontját az SS-el, és Himmlerrel.

De miért is lett Wiligut gyakran kaotikus, változó tana ekkora hatással, s hogyan lett ennyire befolyással Himmlerre? A megoldás Himmler gondolataiban is gyökerezik. Himmler rajongása az okkultizmus iránt, valamint azok az elképzelései, miszerint az SS lehetne a későbbiekben az árja faj elitje, s a háború megnyerése után létrejövő Nagy Német Birodalom vezető elitrétege. Himmler személyén keresztül az SS tagjai lettek volna azok, akik ezt a hódítást majd végbeviszik. Ennek érdekében ideológiai, genetikai, fizikai alapon válogatták ki az SS tagjait, akik számára Himmler - Wiligut segítségével - mítoszt, szimbólumrendszert, vallást, rítuálékat teremtett.

 

Ahnenerbe

Image result for ahnenerbe

1935-ben jött létre az Ahnenerbe, mint egy SS-Intézet, amely a német őstörténet kutatásával foglalkozott. Az Ahnenerbe a világ számos pontján kereste az ősi árja hódítások nyomát, valamint a német faj felsőbbrendűségét bebizonyító bizonyítékokat. Ma már áltudománynak neveznénk mindazt, amit akkor az Ahnenerbe tudósai műveltek, ugyanakkor nem lehet elvonatkoztatni attól sem, hogy akkor az általuk végzett kutatások, a tudósaik által felállított elméletek hatással voltak az ideológiára, sőt alá is támasztották azt, elég csak a Holokausztra gondolni, aminek tudományos alátámasztásáért ez a társaság felelt.

Az Ahnenerbe egy független intézetként működött az SS-en belül, tudósai SS rangot, egyenruhát viselhettek. Kutatásaikkal tudományos alapot kellett biztosítani az NSDAP ideológiájának. Alá kellett támasztani mindazt, amit az ideológia képviselt, kellett egy alap, amire fel lehetett húzni Hitlerék elképzeléseit és ami alapot adott arra, hogy bebizonyíthassák, miért ők lennének az a faj, amely kiválasztott és amelyik méltó arra, hogy az egész világot uralja.

Egyes adatok szerint a Harmadik Birodalom költött az Ahnenerbe kutatásaira, mint például az Egyesült Államok az atomprogramjára ugyanabban az időszakban. Összehasonlítási alapnak jó, bár kérdés az, hogy érdemes-e összehasonlítani egy kutatási programot, aminek a végeredménye egy bevethető fegyver vagy szintén egy kutatást, aminek az eredménye az adott ideológiát támasztja alá.

Összegezve tehát az eddigieket, Karl Maria Wiligut és tana a második világháborút és a Harmadik Birodalom összeomlását követően majdhogynem a feledés homályába merült, s nem tudott olyan hatást kiváltani később, mint életében. Az, hogy ehhez mennyire járult hozzá az, hogy igazán Himmler okkultizmus iránti rajongásának köszönhetően vált befolyásos személlyé, az olyan kérdés, amire nehéz pontos és konkrét választ adni. Ugyanúgy, mint arra, hogy miért tudott az okkultizmus és az ahhoz kapcsolódó eszmék elterjedni felsőbb körökben. S hogyan tudták komolyan venni az Ahnenerbe által kutatott s bizonyítani próbált ősi árja hódításokat és német felsőbbrendűséget.

 - Kiss Szandra

 

Ha tetszett a cikk, ajánld ismerőseidnek vagy kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le az újabb izgalmas témákról és bejegyzésekről!

 

Felhasznált források:

A bejegyzés trackback címe:

https://reli.blog.hu/api/trackback/id/tr3214385436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása