Az első, ami egy munka utáni forró nyári délutánon erőt vett rajtam a döbbenet volt. Igazából nem is emiatt a sorozat miatt fizettem elő a szolgáltatónál, hanem gyermekkorom nagy élményének, a Twin Peaks-nek harmadik évadát akartam megnézni, viszont abból csak egy rész volt egy héten, s ha már fizettem, akkor szétnéztem más sorozat után is. S elkezdtem nézni Paolo Sorrentino Az ifjú pápa című sorozatát. Semmit sem tudtam róla. Valahogy kimaradt. Nem olvastam róla kritikát, nem olvastam én semmit. S nézni kezdtem. S borzongani. Mert az első kérdés, a legelső mondat, ami elhangzik megdöbbentett. Miről feledkeztünk meg? S erre XIII. Pius pápa nagyon gyorsan választ ad. Megfeledkeztünk Istenről. Felmerül a kérdés, s ebben az írásban erre is próbálok választ adni, hogy milyen Istenről, vagy pedig milyen istenről feledkeztünk meg. A különbség a szó kétszeri leírásában lényeges. Istenről, akiről a keresztény egyházak egyértelműen hiszik és vallják, amit a különböző keresztény vallások tanítanak, vagy pedig istenről, egy olyasmiről, mint a Dogma című filmben, Jézus haver személye. Vajon milyen lehet az Istenképe ennek a pápának, egyáltalán van-e Istenképe? S milyen a körülötte élő személyek Istenképe? Mivel, hiába az előtérben Lenny Bellardo van, de maga a sorozat három személy körül játszódik. A pápa, az őt felnevelő apáca Mary nővér, valamint Angelo Voiello bíboros háromszögét láthatjuk.
(forrás)
Ha nagyon merészen fogalmaznék ez bizonyos szinten – s tudom, minden hasonlat csal – a szent családra emlékeztet engem. Adva van Mary nővér (már a neve is jellemző: Mária), aki mindent megtesz a háttérből, hogy a „fia” (fiai, hiszen van még egy fiatal, a sorozatban tragikus sorsú bíboros) minél magasabbra jussanak. Adva van Voiello bíboros, aki először kétségbeesve, megdöbbenve veszi tudomásul az új pápa lépéseit, aztán lassan megérti, elfogadja őt, sőt segítőjévé válik. S ez a két ember, valahol nagyon mélyen, szinte halálosan szereti egymást, de betartják az egyház szabályait, reguláit. S ezzel el is érkeztünk ahhoz a kérdéshez, hogy vajon milyen lehet Lenny, a pápa Istene. Vajon az a szeretet istene, vagy pedig az ószövetség haragvó, már-már bosszúálló istene? A szeretet Istene-e, sőt számít-e a szeretet a kérdésben egyáltalán. Vajon nem-e egy a szülei által elhagyott, egész életében nekik bizonyítani akaró, duzzogó árváról van szó, aki valamilyen „isteni” ötlet útján kezébe kapta a kulcsokat? Van-e egyáltalán hite a pápának, vagy pedig úgy gondolja, hogy a Isten valami csendes, a világot magára hagyó, durcás öregúr, aki néha-néha, utasításra belép az ember történelmébe? S ezt az utasítást a pápa adhatja ki. Nagyon jellemző erre az a jelenet, amikor az afrikai – korrupt – apácát „intézi el”, mondván: „Oh, Uram, add, hogy egymás szemébe nézhessünk. Tovább már nem halogathatjuk ezt az ügyet. Mindenképpen beszélnünk kell Antonia nővérről.” (Mondjuk maga a jelenet szenzációs, ahogy a kamionok, mint gyertyák világítanak…)
Maga a sorozat öntörvényű, akaratos, kilép a megszokott tendenciákból. Nem mondja az egyházra, hogy jó. Nem mondja azt sem, hogy rossz. Az egyház, a közösség másodlagos. Ez a pápa nem része a közösségnek. Nem az a dolga. Ez a pápa uralja a közösséget, felette áll, mindenki tőle függ. Még saját legközelebbi munkatársait is látszólag terror alatt tartja. S mindeközben mindez nem érdekli. Minden úgy lesz, ahogy ő mondja, mert ő a pápa.
Az első részek alatt úgy éreztem, milyen jó, lesz majd egy sorozat, amelyet nyugodtan szidhatok, amely ellen lángpallossal indulhatok harcba, s nem is kell sokat mondanom, elég az, hogy milyen sorozat az, amelyben nincs egy kedves, egy szerethető személyiség, amely mellé oda lehet állni, amelyet magáénak érez az ember. S milyen jó, hogy a mi egyházunk – én mint katolikus mondhatom ezt – nem ilyen. Részben fenntartom az előbb írtakat. A mi egyházunk – már amennyit én látok belőle – általában nem ilyen. Viszont a szerethető kérdésnél változott a véleményem. A szereplők egyre inkább emberiek lettek. Maga a pápa is, de számomra a leginkább a gyakran ármánykodó, Voiello bíboros kezdett közelebb kerülni. Egy olyan ember, aki egész életében politizált, ügyeket intézett, mellesleg paposkodott, néha gyorsan gyónt, minden estéjét egy súlyosan fogyatékos fiatallal tölti, aki megerősíti hitében. Annyira emberi, s annyira szép. Annyira jézusi.
Apropó Jézus Krisztus. Nos, ő az, aki kimarad a filmből. Persze a kereszt megjelenik, már a nyitó jelenetben is, de Krisztus kimarad. Nem fontos. Másodlagos. Neve egyetlen alkalommal sem hangzik el a sorozatban, illetve egyetlen alkalommal, amikor felsorolják a pápa címeit. S újabb kérdés, amire keresnünk kell a választ: vajon működhet-e az egyház Jézus nélkül?
Számos kérdést tettem már fel eddig. Van-e a pápának Istenképe? Van-e a pápának hite? Vajon milyen az Isten? Vajon működhet-e az egyház Jézus nélkül?
Számos kérdés, s még többet vet fel ez a film, hiszen, ha megvizsgáljuk Jézust és megvizsgáljuk XIII. Piusz egyéniségét a kettő látszólag abszolút nem fér össze. Jézus megszólította az embereket, tanítványokat gyűjtött, betegeket gyógyított, s legfőképpen meghalt az emberekért, még Lenny – látszólag – gyűlöli az embereket, a hit másodlagos nála, a hatalmat szolgálja. Lényegében egyetlen bibliai gondolat köré gyűjti az egész mondanivalóját, s ez: „Te, Péter, azaz kőszikla vagy és én erre a kősziklára építem egyházamat.” (Mt 16,18) Lényegileg: te döntöd el mi a jó, mi a rossz, ha valamit jónak gondolsz, azt az Isten is jónak gondolja, ha valamit rossznak, azt az Isten is rossznak. Ez pedig hihetetlenül veszélyes lehet, ha egyetlen ember döntései, mindenféle kritika nélkül átmehetnek, nincs kontrol, nincs fék és ellensúly.
Az ifjú pápa istenképéről szerettem volna írni, s bevallom nem biztos, hogy sikerül. A számos kérdésből, amit leírtam, s a számtalanból, amit nem, egy van, amire talán tudom a választ. Van-e szeretet ebben az emberben, akit Lennynek, vagy XIII. Piusznak neveznek. Egészen a kilencedik részig kellett várnom a válaszra, s megkaptam. Amikor megtalálják a pápa – soha el nem küldött – szerelmes leveleit. S kinek szól? Egy nőnek? Vagy az Isten felé kiáltás? Egy fajta Mária Magdolna parafrázis? Számos kérdést vet fel.
Mi a szebb szerelmem, az elveszett szerelem, vagy a megtalált szerelem. Ne nevess ki kérlek, tudom, esetlen vagyok és naiv, ha a szerelemről van szó, és egy popszámból lopom a kérdéseimet. Ez a kérdés nem hagy nyugodni és végletekig megingat szerelmem. Megtalálni, vagy elveszteni? Körülöttem, mindenki sóvárog valami után, de vajon elvesztette, vagy rátalált? Nem tudom. Egy árva ezt nem tudhatja. Egy árva lemaradt az első szerelemről, a szülei szeretetéről. Ez az oka az esetlenségének, a naivitásának. Azt mondtad nekem, a kiürült kaliforniai parton, hogy megfoghatom a lábad, de nem tettem meg. Ez szerelmem az elveszett szerelem. Egyfolytában azon tűnődöm attól a naptól fogva, hogy mi lett veled, s hol lehetsz most. És, hogy te eltékozolt ifjúságom fényes sugara, elvesztetted, vagy rátaláltál. Nem tudom. S nem is fogom megtudni. Már a nevedre sem tudok visszaemlékezni – szerelmem. És nem tudom a választ, de valahogy így képzelem el. A választ. Végső soron nincs választásunk. Rá kell találnunk.
Annyira szívesen írnám, hogy ez egy jó sorozat. Vagy annyira szívesen írnám, hogy ez egy borzalmas, egyházellenes sorozat. Egyik sem igaz. Ez egy elgondolkodtató film. Ma, amikor a világ küzd önmagával, amikor sokan pápábbak akarnak lenni a pápánál, egy gondolatkísérlet. Egy olyan gondolatkísérlet, amely nem akarja lejáratni az egyházat, sőt. Alapgondolata a megtisztulás, a megnyílás, a megújulás.
Még azt sem írnám, hogy tudom, milyen Istenképe van XIII. Piusznak. Egy dolog bizonyos. Egyéni. Sajátos. Ahogy mindannyiunk Istenképe az. Az számomra egyértelmű, hogy ez a sorozat egy dologra – nekem – jó volt. Elgondolkodtatott. Elgondolkodtatott, hogy vajon én mit gondolok Istenről, mit gondolok az egyházról, a papságról, a szerelemről, s számos dologról. Kiknek ajánlom megnézésre? Az egyházban hívőknek. Mert rá fognak döbbenni, elsődlegesen Istenben kell hinni. Az egyházat gyűlölőknek. Mert rádöbbennek, elsődlegesen Istenben kell bízni. S a teológusoknak. Hogy rádöbbenjenek, Isten sokkal, de sokkal több annál, hogy mi azt szavakkal leírjuk. Még akkor is, ha ezt a témát kutatjuk, erre szánjuk az életünket. S talán akkor megérthetem, megérthetjük, mennyire lényegtelen azt kutatni, vajon milyen XIII. Piusz istenképe. Mert akkor már csak az én, a mi hitünk kérdései merülnek fel. Nos, eme sorok leírása után, meggyújtva a pipámat (ha már a pápa dohányozhat, egy pipát én is engedélyezhetek) sorba veszem az ügyeimet. S mennyi olyan van, ami nem tűrhet halasztást. De én, egyszerű kis teológus, nem merem az Urat utasítani. Kérni? Nos, talán igen. S ebben segített ez a film. Hogy merjek kérni.
- Dudás Róbert Gyula
Ha tetszett a cikk, ajánld ismerőseidnek vagy kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le az újabb izgalmas témákról és bejegyzésekről!
