A sorozat első részében megismerhettük, hogy a titkos társaságok, illetve különböző okkult és mágikus tanok miképpen hatottak a modern pogányság kialakulására. Ebben a cikkben arra vetünk fényt, hogy a néphiedelmek és szokások tudományos kutatása, illetve maga a tudomány fejlődése mennyiben járult hozzá ennek a jelenségnek a megszületéséhez.

Elsőnek érdemes arról beszélnünk, hogyan vált az ókori pogányság egy pozitív jelenséggé a köztudatban. A klasszicizmusban kezdődött, az ezt megelőző időszakok jellemzően negatív képpel festették le a kereszténység előtti időket. Ám érdemes kiemelni, hogy a 18-19. században sem konkrétan a pogány istenek imádatáról volt szó, csupán a kultúrában a (főleg római és görög) pogányság tisztább és magasabb rendű vallásként jelent meg, mint a kereszténység. Ez nagyon gyakran a tiszta és ártatlan gyermeki lét (pogányság), valamint a romlott, erkölcstelen felnőttkor (kereszténység) metaforájával mutatták be. Ez jól megfigyelhető a kor művészetében: ekkor íródtak ódák a pogány istenekhez, és a festők szívesen ábrázoltak mítoszokat és híres mitikus hősöket. Egyes istenek népszerűbbek voltak, és alakjuk is változni kezdett a kor ízléséhez az ókori pogány leírásukhoz képest. Erre jó példa Diana, a szűz istennő, aki tisztaság és az erény istennőjévé vált. Ehhez képest az ókori mítoszok szerint vad női követőivel a férfiakat megvetve élt az erdőkben, és halállal sújtott mindenkit, aki meg merte lesni őket. Szintén népszerű volt Pán, félig ember-félig kecske, az erdők és a vadállatok ura. Ő a klasszicizmus korában az erdőben lakozó, de jóságos „nemes vadember” megtestesítőjének számított. Rajtuk kívül népszerű volt még megszólítani Vénuszt (a szerelem istennőjét), Apollót (a nap és a művészetek istenét), valamint a művészetek istennőit, a múzsákat is. Azt hozzá kell még tenni, hogy Dianát már ekkoriban egy holdistennőként is tisztelték, Pánt pedig többször agancsokkal vagy agancsos koronával ábrázolták. Ezek az attribútumok később a modern druidizmusban és a Wiccában is megjelennek.[1]

Francois Boucher - Diana elhagyja a fürdőjét. 1772, olajfestmény. (forrás)

Szintén fontos arról beszélni, hogy hogyan változott meg maga a boszorkány alakja egy veszélyes hiedelemlényből egy jóságos, bölcs emberré. Hiszen azt nem nehéz észrevenni, hogy a néphiedelmek és a folklór boszorkányai és újpogányság boszorkányai merőben különböznek. Ahogy a modern folklorisztika bebizonyította, a középkor és újkor boszorkányai hiedelemlények voltak. A társadalmi egyensúly megbomlásakor (pl. éhínség. járvány) kellett egy bűnbak, akire foghatták a bajt - a boszorkány megölésével az egyensúly is helyreállt. Viszont a 19. század közepétől kezdett elterjedni a gépiesítés, így a bűnbak szerepét a gépek vették át (lásd például: géprombolók Angliában). Fontos szempont volt még a kötelező oktatás bevezetése porosz mintára (1717-től I. Frigyes Vilmos törvénye alapján), ami a babonák visszaszorulását eredményezte. Ezen kívül a 19. század elején jelentek meg az első karitatív szociális intézmények (pl. özvegyeket és gyerekeket segítő társaságok Alexandrina mecklenburgi nagyhercegné alapításával – az egyedül élő özvegyasszonyokat már kevés eséllyel nézték boszorkánynak). Az általános jólét is növekedett, társadalmi krízis nélkül pedig az embereknek nem volt szükségük bűnbakra. Ezzel párhuzamosan erősödött a népi vallásosság: a varázslás, gyógyítás a legtöbb esetben összemosódott a vallással, azaz erőszakos átoktalanítás helyett beneficiumok használata volt jellemző (pl. szentképek, talizmánok, és/vagy ráolvasások használata). A 20. századra a boszorkány alakja személytelen lett, egy mitikus lény konkrét bűnbak nélkül. Alakját végül a 19. század végi romantikus irodalom hozta vissza, ugyanis ezek a művek a boszorkányokat, tündéreket (akik szintén veszélyes hiedelemlényeknek számítottak) időnként és egyre gyakrabban jóságos lényekként ábrázolták. Megjelent a bölcs, de elnyomott varázsló képe, aki ősi titkokat vagy kultuszt őriz. Ez, ahogy a következőkben látni fogjuk, nagy hatással volt az antropológusokra és néprajzkutatókra is.[2]

Henry Füseli - Arthur király és a Tündérkirálynő. 1788 körül, olajfestmény. (forrás)

A sorozat következő részében Margaret Alice Murray-vel, az újpogányság történetének egyik legmegosztóbb és legfontosabb alakjával fogunk foglalkozni. Tartsanak velem legközelebb is!

- Bodzásné Csényi-Nagy Krisztina

Ha tetszett a cikk, ajánld ismerőseidnek vagy kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le az újabb izgalmas témákról és bejegyzésekről!

Megjegyzések

[1] A klasszicizmus és romantika korában megjelenő „újpogányságról” Ronald Hutton történész írt részletesen, ő írta meg elsőként a Wicca történeti gyökereit. Lásd még: Hutton, Ronald, 2000. The Triumph of the Moon. Oxford: Oxford University Press.

[2] Erről a témáról részletesebb leírást Willem de Blécourt és Owen Davies adott a boszorkányságról szóló kötetük bevezetőjében: de Blécourt, Willem – Davies, Owen, 2004. Witchcraft Continued – Popular Magic in Modern Europe. Manchester, Manchester University Press.

Felhasznált irodalom

• DE BLÉCOURT, Willem – DAVIES, Owen, 2004. Witchcraft Continued – Popular Magic in Modern Europe. Manchester, Manchester University Press.
• HUTTON, Ronald, 2000. The Triumph of the Moon. Oxford: Oxford University Press.
• LELAND, Charles G. Aradia, or the Gospel of Witches. http://www.sacred texts.com/pag/aradia/index.htm. Hozzáférés dátuma: 2018.12.18.
• ELIADE, Mircea, 1975. Some Observations on European Witchcraft. History of Religions, Vol. 14 No. 3. 149-172.           
• MURRAY, Margaret Alice. The Witch-Cult in Western-Europe. http://www.sacred texts.com/pag/wcwe/. Hozzáférés dátuma: 2018.12.18.
• ROSE, Elliot, 1962. A Razor for a Goat: A Discussion of Certain Problems in Witchcraft and Diabolism. Toronto: Toronto University Press.
• SHEPPARD, Kathleen L. The Life of Margaret Alice Murray: A Woman's Work in Archaeology. http://www.ai-journal.com/article/view/ai.1608. Hozzáférés dátuma: 2018.12.18.
• SIMPSON, Jacqueline, 1994. Margaret Murray: Who Believed Her and Why? Folklore Vol. 105, 89–96.

A vallások elemi erővel képesek befolyásolni a társadalmat. Így van ez Írországban is, ahol az elmúlt durván egy évezredben történt eseményeket nem is lehetne máshogy megérteni. Lehetetlen egy olyan ország történéseit vizsgálni, amelyikben ilyen erősen összefonódik a vallás a nemzeti öntudattal. Írország lakosságának 82%-a ugyanis ír nemzetiségű és lakosságának nagy része (78,3%) katolikus.[1] (Észak-ír adatok szerint a lakosság 40,8%-a vallja magát katolikusnak.)[2] Csupán statisztikai adatokból nehéz megérteni ennek valódi jelentőségét. Kis érdekesség, hogy Magyarországon is hasonló adatokkal találkozhatunk, a 2001-es népszámlálás szerint az országunk több mint fele, 51,9%-a római katolikus felekezetűnek vallja magát.[3]

Az írek történelmük jelentős hányadában angol elnyomás alatt éltek. 1541-től angol gyarmati státuszba kerültek, ami 1949-ig tartott, amikor az – észak-ír területeket kivéve – Írországot független állammá nyilvánították.  Az Észak-ír konfliktust szültetését előszeretettel rakják a 20. század közepére, de az igazság az, hogy bár voltak, hol hosszabb, hol rövidebb békés időszakok, de az írek folyamatosan lázadtak az angol elnyomás ellen, és ezen lázadások hátterében vallási okok is meghúzódtak.

Példának okáért Oliver Crowell, aki Anglia kormányzója volt a 17. században, vallási ügyet csinált az 1653-1658 között tartó polgárháborúból, azzal, hogy kihangsúlyozta a saját angol csapatai protestáns vallását a szemben álló katolikus írekkel. A vallási dimenzió mindig erős hajtóerő volt az írek számára is, hisz az angol gyarmati idejük alatt sokszor kerültek hátrányosan megkülönböztetett helyzetbe a vallásuk miatt. Az angolok mindig első körben támadták a vallást. Például VIII. Henrik, angol uralkodó és az anglikán egyház megalapítója, elkobozta az egyházi vagyonokat és bezáratta a kolostorokat. Mindez valószínűleg ráerősített a vallási hovatartozás fontosságára, amely amúgy sem volt csekély, hisz Írország volt a második, ami államvallássá tette a kereszténységet (az első Örményország volt). Szent Patrik térítő tevékenységének jelentősége kiemelkedő, a mai napig Írország védőszentje és a napja, március 17.-e nemzeti ünnep.

Az 1800-as évek utolsó évtizedeit szokták ír reneszánsznak nevezni. Ekkor sorra alakultak meg a nacionalista, hagyományőrző szeparatista szervezetek, mint például a Föld Ligája (Land League); Gael Atlétikai Szövetség (Gaelic Athletic Association) és a Gael Liga (Gaelic League). A szervezetek közül magasan kiemelkedik, az IRA (Irish Republican Army), amit 1904-ben alapítottak Sinn Féin néven. A Sinn Féin mozgalomra akkor irányult először a figyelem, amikor az 1917-es Húsvét-szigeteki felkelést tévesen nekik tulajdonították. Mellesleg a mozgalom atyja Artur Griffith, előszeretettel hozta fel példaként az Osztrák-Magyar Monarchiát, sőt ki is adott egy pamfletet Magyarország feltámadása – Párhuzam Írország számára[4] címmel.

IRA kitűző - a főnix motívum gyakran volt használatos (forrás)

Az IRA sikere abban rejlett, hogy képes volt közösséget teremteni: fiatalok ezrei álltak be a felkelők közé, segédkeztek a támadások során és a merényletek kitervelésben, emellett több milliónyi anyagi támogatást kaptak, amiből fel tudtak fegyverkezni. Az IRA szervezettségéhez és egységes fellépéséhez pedig a vallás, mint szervező erő elengedhetetlen volt. Bár szervezet céljai nem specifikusan vallásiak voltak, ugyanakkor folyamatosan hangsúlyozták, hogy a politikai és gazdaság autonómia mellett a lelkiismereti, gondolati és spirituális szabadságot, valamint az egyenlőséget is biztosítani akarják az észak-ír emberek számára.

Az egységes Írország megteremtése ellen nem csak az angolok küzdöttek, hisz nem csak az ő érdekeik sérültek volna, hanem az ország területén élő protestánsoké is, akik bevándorló skótok leszármazottjai, Ők az Angliától való elszakadás után kisebbségbe kerültek volna a katolikusokkal szemben.

Az IRA ismertsége a folyamatosan növekedett. A filmipar fantáziáját hamar megfogták, hisz a 1930-as 1940-es évek fordulóján elkövetett merényletsorozat alapján Alfred Hitchcock Szabotőr (Saboteur) címen készített filmet. 1968. október 5.-én élő tévéadásban közvetítették, hogy hogyan kergették szét vízágyukkal és gumibotokkal a tüntető íreket. Ez az észak-ír történelem egyik legismertebb eseménye, a Véres Vasárnap volt.[5] Az 1972. január 30-án történt elvadult tüntetésen 13-an haltak meg. A brit sajtó éveken keresztül kerülte a témát, míg David Cameron 2010-ben bocsánatot nem kért. (Illetve kis érdekesség, hogy a U2 – Sunday Bloody Sunday[7] című száma ezeket az eseményeket dolgozza fel.) A történtek után az IRA hatalmas népszerűségnek örvendett, ugyanakkor a szervezet nem sokkal ez után darabjaira esett, és bár még mindig befolyásoló erő maradt, de a továbbiakban már nem volt képes egységesen, az egész országra kiterjedő szervezetként fellépni.

1979-ben II. János Pál pápa felszólította az IRA-t, hogy hagyjon fel a harcokkal, de ekkor már túl mélyen gyökeredzett az ellentét a két fél között. Szinte állandóak voltak az olyan összecsapások, amik egyre több életet követeltek. 1979-ben meggyilkolták Airey Neave-t, Konzervatív Párt északír ügyek szóvivőjét, aki a miniszteri székre is esélyes volt. 1984-ben Margaret Thatchert brit miniszterelnököt is megpróbálták megölni, de a merényletben ő nem sebesült meg. 

Ennél kevésbé radikális tüntetési módszer választottak a politikai foglyok közül többen, akik éhségsztrájkban kezdtek. Többek között ebbe halt bele Bobby Sands, az IRA egyik meghatározó tagja, aki börtönbüntetése során kezdett éhségsztrájkba. Ez az elszántság rengeteg emberre hatással volt, számos forradalmi dalban találhatjuk meg Sands nevét, sőt 2008-ban az eseményeket feldolgozó film is készült Hunger címmel. Az ilyen tettekhez komoly elszántság és töretlen hit szükséges. Tomas O’Fiaich ír katolikus érsek ellátogatott a Long Kesh nevű börtönbe, ahol IRA rabok úgynevezett koszos tiltakozást folytattak, azaz nem fürdöttek. Ő írja le, hogy a cellákban a raboknak az egyetlen dolog, amit megengednek hogy maguknál tartsanak, az a Biblia.

Bobby Sands (forrás)

IRA poszter Bobby Sands idézetével: – "There can never be peace in Ireland until the foreign, oppressive British presence is removed, leaving all the Irish people as a unit to control their own affairs and determine their own destinies as a sovereign people, free in mind and body, separate and distinct physically, culturally and economically". (forrás)

Továbbá hadd említsek még egy példát ezt igazolandó. Szintén az éhségsztrájkban meghalt áldozat Frank Stagg testét a kormány nem engedte meg, hogy a bajtársai temessék el, ezért titokban temették el. Csakhogy pár hónapra rá az IRA kiásta a maradványait és katolikus szertartással megadva neki a végtisztességet újratemették. 

Ebben a rövid cikkben igyekeztem összefoglalni az észak-ír konfliktust, és rámutatni, hogy nem lehet azt vallási ellentétre leredukálni, ugyanakkor igazán megérteni sem a vallási dimenzió megismerése nélkül.

 - Sándor Kitti

Ha tetszett a cikk, ajánld ismerőseidnek vagy kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le az újabb izgalmas témákról és bejegyzésekről!

Források:

• [1] Ireland 2017 International Religious Freedom Report https://www.state.gov/documents/organization/281162.pdf  
• [2] Distribution of all usual residents in Northern Ireland on March 27, 2011, by religion. https://www.statista.com/statistics/384634/religion-of-northern-ireland-residents-census-uk/ 
• [3]  Népszámlálás 2001. http://www.nepszamlalas2001.hu/hun/kotetek/05/05_modsz.html
• [4] Arthur Griffith: Magyarország feltámadása: párhuzam Írország számára http://epa.oszk.hu/01300/01326/00027/marc20.htm
• [5] The Guardian 1972.01.31. http://www.guardian.co.uk/uk/1972/jan/31/bloodysunday.northernireland
• [7] https://www.youtube.com/watch?v=LQZLPV6xcHI

További források:

• Mark Ryan (1994): War & Peace in Ireland. Britain and the IRA in the New World Order. Pluto Press, London.
• Szentesi Zöld László (2003): Véres Vasárnapok. Polgárháború Észak-Írországban. Kairosz Kiadó, Budapest.
• Zicherman István: Az IRA története. Anno Kiadó, Debrecen.

A mai cikkünkkel szeretnénk egy olyan új sorozatot elindítani, amelynek célja, hogy bemutassa azokat a vallási és spirituális irányzatokat, amelyek a kortás világban léteznek és működnek. Azonban az eddigiektől eltérően nem csak nyomtatott és internetes forrásokból tájékozódva tesszük ezt meg, hanem személyek bevonásával: megkérdezve az adott irányzat vezetőit, alapítóit vagy képviselőit. Olyan rövid, írásban vagy szóban készült interjúkat szeretnénk közölni "Kortárs vallási és spirituális mozgalmak" című sorozatunkban, amelyek bepillantást engednek az adott irányzat születésébe, működésébe vagy néhány, a laikus szem és fül számára ismeretlen fogalom letisztázásába. 

Az első cikkben a Hold Templomot mutatjuk be. A Hold Templom alapítójával és vezetőjével, Lunával készítettünk írásos interjút, melyet változtatások nélkül közlünk.

K: Kiktől és hogyan sajátítottad el azt a misztikus tudást, amit igyekszel másoknak is továbbadni és közvetíteni?

L: Kathy Jones a neve annak az angol hölgynek, aki az ősi tudást felélesztette, ápolta, és továbbadta. Tette ezt a 2000-es évek elején, mára már nyugdíjba vonult. Mostanra a képzés nemzetközi lett, így az angliai képzésre is járnak, Amerikától Finnországig mindenhonnan. Magyarok közül csak három emberről tudok, aki elvégzett angol képzést.

K: Mit jelent pontosabban, hogy  Cerridwen kelta istennő Nővére vagy? Hogyan zajlott a beavatás?

L: Ahhoz, hogy egy istennő „nővére” legyen valaki, az kell, hogy alapszintű oktatásban részesüljön, vagyis legalább egy évet elvégezzen a képzésből, és részt vegyen a beavatáson. Nagyon sok istennő van, és minden istennőnek más az energiája. Cerridwen több ezer éves kelta istennő, ő leginkább a mélyebb tudást, a halál és a túlvilág misztériumát képviseli. Egy beavatás mindig természeti környezetben zajlik, mint minden természeti beavatás. Az enyém Walesben volt. A részletei viszont titkosak, mint ahogy ez a tudás elzárt és titkos volt mindig is. 

K: Mi indított arra, hogy hazai környezetben elkezdd továbbadni az ismereteidet és közösséget építs?

L: Azt látom, hogy nagyon sok a reményt vesztett ember, aki csalódott a vallásban. Én hiszem, hogy a hit hegyeket mozgat meg, és jobbá teszi egy ember életét, de nem mindig intézményes formában, vagyis kevés a templomba járó, és aki oda jár, sem hisz feltétel nélkül. Úgy éreztem, hogy kell valami más, ami megszólítja az embereket, amiről tudom, hogy hat, és visszaállítja a hitet. Ez a belső elhivatás vezetett el engem idáig.

K: Rendelkezik-e a Hold Templom állandó közösséggel, akik rendszeresen jelen vannak a különböző programokon? Ha igen kb. hány főből áll?

L: Sok ember vesz részt rendszeresen programokon. Olyan ez, mint egy „keltető”. Amikor megerősödnek, „felnőnek”, akkor szárnyra kapnak és kirepülnek, az erő és a tudás birtokában, tehát a közösség tagjai jórészt cserélődnek.  

K: Az oldaladon írtad, hogy egy jelenésnek köszönhetően indultál el ezen az úton. Esetleg elmesélnéd nekünk ezt a jelenést?

L: Egy „jelenés” mindig bensőséges dolog, és teljes egészében még a családom sem ismeri. Annyit árulhatok el róla, hogy Szűz Máriával kapcsolatos. Nem részesültem vallásos neveltetésben, és nem is tudtam, hogy ő kicsoda. Későbbi tudakozódásom derítette ezt ki.

Felmerült bennem a kérdés, hogy miért pont engem választott ki arra, hogy kapcsolatot teremtsen, hiszen annyi hívő van, akit felkereshetett volna? Mindenesetre egy időre azt hittem, hogy megbolondultam, amit megcáfolt az a határtalan nyugalom és béke, ami utána hosszú időre elöntött.

Volt egy korábbi kapcsolódásom is vele, mert gyerekkoromban sokat énekeltem templomokban. A tihanyi apátságban énekeltük a kórussal Kodály Ave Maria című művét, ami könyörgés Máriához. Biztosra veszem, így visszatekintve, hogy Mária ott volt, és hallgatta az emberek imáit, mert ragyogott a templom az isteni fénytől.

K: Szintén a honlapodon böngészve láttuk, hogy nagyon erőteljesen hangsúlyozod a gyógyítás fontosságát és a szolgáltatásaid is elsődlegesen mások gyógyulásában segítenek. Mit gondolsz, miért kiemelten fontos a mai korban a gyógyulás motívuma?

L: A mai világban lelkileg betegek az emberek. Nem a saját hibájukból, hanem bekerülnek egy olyan „mátrixba”, ami elszívja a lelküket, ha nem elég erősek. Nagyon erős „ördögi” energiák uralják a világot. A mobiltelefon, a Valóvilág, a média, az emberi kapcsolatok hiánya és elcsökevényesedése, a szerelem nélküli szex, a pénz imádata megbetegíti a lelket. Halott ételek fogyasztása, mint a McDonalds lánc ételei például, az alkohol, a kábítószer, a plázák stb. Az emberek lelkének gyógyulásával történhet meg a test gyógyulása. Erdőbe kellene járni, nem pedig plázába, tartani a kapcsolatot a családdal, megőrizni az emberi kapcsolatokat. Ennek a kornak ez a betegsége, de gyógyítható.

K: Körülbelül mióta működik a Hold Templom, mikor alapítottad? Illetve ha írnál nekünk pár szót az alapítás történetéről is, azt megköszönnénk.

L: 2013-tól működik a Hold Templom. Alapítási történetéről nem lehet sokat mondani, mert először egy kertes házban működtünk, aztán egy pici garázs-stúdióban, most pedig egy lakásban. Az alapítás leginkább a honlap elkészültével történt meg, hiszen ebben a világban nagyon sok minden virtuálisan működik. A Hold Templom nem egy hagyományos templom. Sokkal inkább egy olyan közösség, ahol mély szeretet és kapcsolódás van az emberek között. És jelen van a vallás, az Égi Erők tisztelete.

K: Végezetül a boszorkány iskoláról szeretnénk érdeklődni pár kérdésben. Hány fős csoportokban zajlik az oktatás?

L: Az oktatás kb. 10 fős csoportokban zajlik. Mivel nagyon mély a folyamat, így tudok mindenkivel kapcsolatot teremteni, odafigyelni, amire nagy szükség van.

K: Láttuk, hogy több spirálból épül fel a teljes, 3 éves képzés. Sokan jutnak el a legmagasabb spirálig és válnak Hollóasszonnyá? Mennyire nehéz tovább lépni az első spirálról a következő szintekre?

L: A képzés arról szól, hogy mennyire tud és hajlandó megtisztulni valaki, elengedni a lelki sebeit, hajlandó változni, átengedni magát az isteni akaratnak, ami formálja a sorsát. Az alázat, a megengedés, az elengedés nagyon nehéz. Hiszen nagyon szeretünk ragaszkodni dolgokhoz, még ha tudjuk is, hogy rossz.

A HollóAsszony képzés csak idén indul, hiszen nekem is meg kellett érnem rá, én is folyamatosan tanulok, de természetesen sokkal kevesebb az ezen résztvevők száma, mint akik elkezdik az első spirált. 

Nem mindenki útja ez, hanem azoké, akik tényleg nagyon erősek, hajlandók a kezükbe venni a sorsukat, és szeretnének változtatni az életükön, és a világon.

K: Utolsó kérdésünk pedig, hogy láttuk, online is elérhetőek tanfolyamaid. Nem tartasz tőle, hogy a személyes jelenlét hiánya esetleg negatív módon befolyásolja a tudás átadását és elsajátítását?

L: Pontosan ezért nem támogatom túlzottan ezt a képzési formát, de mivel én Angliában tanulok, és nem tudok minden alkalommal eljutni a kinti csoportba, ezért én is így képzem magam. Az online képzésen is van személyes jelenlét, csak kevesebb, a kilenc helyett három. Ha valaki külföldön él, nem is tudja másképpen megoldani a dolgot. Az online képzésnél is van személyes kontaktus, hiszen beszélünk egymással online formában.

Úgy gondolom, hogy a kevés is jobb annál, mint a semmi. Ha csak egy mondat van, ami megérint, már attól elkezdhet változni minden.

Ezúton is köszönjük Lunának, hogy rendelkezésünkre állt!

- Fülöp Tiffany, Barcsa Krisztina

Ha tetszett a cikk, segítsd munkánkat egy megosztással vagy kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le az újabb izgalmas témákról és bejegyzésekről!

Karl Marx születésének 200. évfordulója kapcsán számos esemény, kiadvány, kötet született azzal a céllal, hogy kortárs kontextusban dolgozzák fel Marx munkásságát, értelmezzék az általa megfogalmazottakat. Habár elsősorban a gazdasági folyamatok elemzése, a kapitalizmus kritikájának különböző aspektusai állnak a vizsgálatok középpontjában, mégis érdemes Marx valláshoz való viszonyáról is mondani pár szót, röviden és tömören, de mégis kicsivel mélyebben értelmezve az elhíresült mondatot, miszerint a ’vallás a nép ópiuma’.

Karl Marx

Ahogy az minden gondolkodónál lenni szokott, Karl Marx vallásról alkotott véleménye sem a semmiből fakadt. Komoly követője volt Ludwig Feuerbach gondolatainak, aki szerint - még rövidebben és tömörebben - a vallás az ember tárgyiasított, saját magán kívül helyezett lényege, „fel nem vállalt önszeretetének terméke”[1], és mint ilyen nincs önálló tartalma. (Feuerbach ezen gondolatának kortárs értelmezésével érdemes egy különálló bejegyzés keretében is foglalkozni.) Tehát a vallás emberi termék, de míg Feuerbach ezt a gondolatot elméleti keretek közé helyezte, Marx mindenkori társadalmi problémák kontextusában vizsgálta. A híres a vallás a nép ópiuma azonban azonban nem értelmezhető sem Feuerbach koncepciója, sem Marx általános társadalomkritikája nélkül. Marx szerint a vallás maga is társadalmi intézmény, és mint olyan szintén függ a tulajdonhoz való viszonytól. Ahogyan a kapitalizmusban az ember termékét elidegenítik tőle, mivel nem magának termel, úgy válnak el a vallás segítségével az embertől saját ideáljai, amik szintén egy az emberektől idegen dimenzióba kerülnek. A vallást az ideák elidegenedése által a vágyakat, igényeket egy másik dimenzióba helyezi, fenntartva az aktuális valóságot és így az egyenlőtlenséget, elfogadtatva az emberekkel társadalmi helyzetüket. Tehát a vallás az elnyomók oldalára áll, hiszen az emberek másik dimenzióba helyezik a boldogságot; a vallás Marx szerint a hétköznapokban megélt valódi fájdalom elleni harc, a való élet frusztrációinak kivetülése. Nem pontos fordításban valahogy így fogalmazta meg:

„A vallás az elnyomottak sóhaja, a szívtelen világ lelke, ....a vallás a nép ópiuma.”

Ez alapján mégis láthatjuk, hogy Marxnál a vallásról alkotott vélemény nem egyértelműen negatív – habár kritikus – hiszen az a szívtelen világ szíve, egy eszköz amivel a hétköznapok fájdalmai, problémái elviselhetővé válnak. Ebben a megközelítésben tehát a vallásnak mégis van egy hasznos funkciója. Mivel a társadalom maga annyira romlott, hogy az már-már elviselhetetlen, létre kell jönnie ennek a dimenziónak, a való világ reflexiójának, a szívnek a szívtelen világban. Ebből a nézőpontból gondolhatnánk, hogy nem a vallást kell hibáztatni, vagy megszüntetni, hanem a társadalmat kell jobbá, élhetőbbé, egyenlőbbé tenni, hogy ne legyen szükség a vallásra, így az magától megszűnne. Ezen a ponton azonban mégis van némi ellentmondás, mivel a vallás segít elfedni a problémákat, hamis elégedettséget és boldogságot adva az embereknek, ezáltal azonban nem is motiválja őket arra, hogy változtassanak. Ez a hamis boldogság azonban a valódi boldogság útjában áll, ezáltal az emberek nem látják, milyen lenne az igazi, nem vágynak az igaz boldogság elérésére. A vallás tehát ontológiai értelemben negatív, hiszen létrejötte fájdalomhoz, elégedetlenséghez köthető, habár funkcionálisan a szenvedés feldolgozásában segítség tud lenni.

Ezek alapján a vallás a nép ópiumát inkább úgy értelmezhetnénk, hogy a vallás része az elnyomó rendszernek, az elnyomók eszköze, tehát a valódi felelősök azok – vagy az a rendszer – akik/ami a társadalmi egyenlőtlenségeket létrehozza és minden erejével  - az emberek ’bódításával’ - próbálja fenntartani.

  - Vancsó Anna

Ha tetszett a cikk, ajánld ismerőseidnek vagy kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le az újabb izgalmas témákról és bejegyzésekről!

Források

• Karl Marx: A hégeli jogfilozófia kririkájához
• Ludwig Andreas Feuerbach: A kereszténység lényege
• Pais István: Feuerbach és a vallás
• https://www.nyest.hu/hirek/a-vallas-biralata-a-19-szazadban
• Kép: https://www.laphamsquarterly.org/contributors/karl-marx

Lábjegyzet

• [1] https://www.nyest.hu/hirek/a-vallas-biralata-a-19-szazadban

Az előző részben már olvashattatok arról, hogy milyen előzményei voltak az okkultizmusnak Németországban a II. világháborút megelőző időszakban s hogy kik vagy milyen eszmék voltak nagy hatással mindazokra, akik a két világháború között okkult tanokkal foglalkoztak.

A második rész Karl Maria Wiligutról, az ő elképzeléseiről, Himmlerre gyakorolt hatásáról fog szólni. Valamint szó lesz a Himmler által, a germán őstörténet felkutatására létrehozott, tudósokból álló SS-Intézményről, az Ahnenerbéről is.

Karl Maria Wiligut

Karl Maria Wiligutot (1866-1946) Himmler Raszputyinjaként is emlegették, s az összehasonlítás nem volt alaptalan. 1920-ban irminizmus néven egy újabb autentikus germán vallást teremtett, s azt állította, hogy képes hozzáférni ősei emlékeihez, s ezzel egyúttal az ősei eredeti írásaihoz is. 1924-1927 között elmegyógyintézetben volt, majd ezt követően 1932-ben Münchenbe költözött. Egy évvel később ismerkedett meg Heinrich Himmlerrel, aki Wiligut hatása alá került, s úgy gondolta Wiligut segítségével képesek lehetnek rekonstruálni az ősi germán vallást az SS-en belül. Himmlert és Wiligutot Richard Anders mutatta be egymásnak. Anders Wiligut barátja volt, Himmler pedig Anders főnöke az SS-nél. Wiligut még ez év szeptemberében csatlakozott az SS-hez.

Wiligut óriási hatással volt Himmlerre, s ezt a hatását nem volt rest kihasználni sem, így még azt is sikerült elérnie, hogy jóformán ő és az ő tanai maradjanak az egyetlenek, riválisait, más okkultistákat, vagy akár List követőit is deportáltatta. Wiligut új rúna abc-t is létrehozott, a List által létrehozott abc-vel szemben. Az új abc-be bekerültek új, nem germán jelek, változtatott a rúnák sorrendjén is. A sig rúnajelet is Listtől vette át. A sig rúnából alkották meg az SS híressé/hírhedté vált jelképét is. De ő ihlette az SS tagok által hordott Totenkopfring-et, gyűrűt is, valamint Wewelsburg kastélyának használatát, mint az SS rendi kastélya.

Wiligut tanai, rendszerei sokszor változtak s gyakran kaotikusak is voltak, a Harmadik Birodalom összeomlása után pedig gyorsan feledésbe merültek Wiligut tanai, ami talán nem is annyira meglepő, tekintve egyrészt az összevisszaságát, másrészt a túl sok kapcsolódási pontját az SS-el, és Himmlerrel.

De miért is lett Wiligut gyakran kaotikus, változó tana ekkora hatással, s hogyan lett ennyire befolyással Himmlerre? A megoldás Himmler gondolataiban is gyökerezik. Himmler rajongása az okkultizmus iránt, valamint azok az elképzelései, miszerint az SS lehetne a későbbiekben az árja faj elitje, s a háború megnyerése után létrejövő Nagy Német Birodalom vezető elitrétege. Himmler személyén keresztül az SS tagjai lettek volna azok, akik ezt a hódítást majd végbeviszik. Ennek érdekében ideológiai, genetikai, fizikai alapon válogatták ki az SS tagjait, akik számára Himmler - Wiligut segítségével - mítoszt, szimbólumrendszert, vallást, rítuálékat teremtett.

Ahnenerbe

1935-ben jött létre az Ahnenerbe, mint egy SS-Intézet, amely a német őstörténet kutatásával foglalkozott. Az Ahnenerbe a világ számos pontján kereste az ősi árja hódítások nyomát, valamint a német faj felsőbbrendűségét bebizonyító bizonyítékokat. Ma már áltudománynak neveznénk mindazt, amit akkor az Ahnenerbe tudósai műveltek, ugyanakkor nem lehet elvonatkoztatni attól sem, hogy akkor az általuk végzett kutatások, a tudósaik által felállított elméletek hatással voltak az ideológiára, sőt alá is támasztották azt, elég csak a Holokausztra gondolni, aminek tudományos alátámasztásáért ez a társaság felelt.

Az Ahnenerbe egy független intézetként működött az SS-en belül, tudósai SS rangot, egyenruhát viselhettek. Kutatásaikkal tudományos alapot kellett biztosítani az NSDAP ideológiájának. Alá kellett támasztani mindazt, amit az ideológia képviselt, kellett egy alap, amire fel lehetett húzni Hitlerék elképzeléseit és ami alapot adott arra, hogy bebizonyíthassák, miért ők lennének az a faj, amely kiválasztott és amelyik méltó arra, hogy az egész világot uralja.

Egyes adatok szerint a Harmadik Birodalom költött az Ahnenerbe kutatásaira, mint például az Egyesült Államok az atomprogramjára ugyanabban az időszakban. Összehasonlítási alapnak jó, bár kérdés az, hogy érdemes-e összehasonlítani egy kutatási programot, aminek a végeredménye egy bevethető fegyver vagy szintén egy kutatást, aminek az eredménye az adott ideológiát támasztja alá.

Összegezve tehát az eddigieket, Karl Maria Wiligut és tana a második világháborút és a Harmadik Birodalom összeomlását követően majdhogynem a feledés homályába merült, s nem tudott olyan hatást kiváltani később, mint életében. Az, hogy ehhez mennyire járult hozzá az, hogy igazán Himmler okkultizmus iránti rajongásának köszönhetően vált befolyásos személlyé, az olyan kérdés, amire nehéz pontos és konkrét választ adni. Ugyanúgy, mint arra, hogy miért tudott az okkultizmus és az ahhoz kapcsolódó eszmék elterjedni felsőbb körökben. S hogyan tudták komolyan venni az Ahnenerbe által kutatott s bizonyítani próbált ősi árja hódításokat és német felsőbbrendűséget.

 - Kiss Szandra

Ha tetszett a cikk, ajánld ismerőseidnek vagy kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le az újabb izgalmas témákról és bejegyzésekről!

Felhasznált források:

• https://www.nyest.hu/hirek/himmler-hazi-varazsloja
• https://www.nyest.hu/hirek/ami-meg-hitlernek-is-sok-volt
• http://www.rubicon.hu/megrendelheto/termek_cikkek/nemeth_istvan_himmler_okkultizmusa/6/2/1#2
• http://www.rubicon.hu/megrendelheto/termek_cikkek/nemeth_istvan_ahnenerbe_az_osi_orokseg_intezmenye/6/2/1#3
• https://mult-kor.hu/10-teny-a-naci-okkultizmusrol-20171012
• Goodrick-Clark; Nicholas: The Occult Roots of Nazism - Secret Aryan Cults and their
• Influence on Nazi Ideology; Tauris Parke Paperbacks; 2005

Az erőszak kérdésének relevanciájáról és René Girard fontosságáról írtam előző cikkemben, illetve kitértem pár szóban arra a sajtos irányvonalra is, amelyet mimetikus elméletnek nevezünk. A következőkben Girard munkásságát és elméletét igyekszem bemutatni röviden, fontosabb művein keresztül.

Girard sok évtizedet felölelő munkássága során olyan fundamentális kérdéseket vizsgált, minthogy mi tartja össze a társadalmat vagy éppen miért esik szét, mi a vallás szerepe ezekben a folyamatokban, valamint, hogy ez az egész hogyan függ össze az erőszakkal. René Girard mimetikus elmélete az erőszak és vallás kapcsolatának egész kérdéskörét, jelenségét annak „legalapvetőbb eleménél”, az embernél ragadja meg mimetikus antropológiája révén, amelynek kulcsfogalma az utánzás.

Első könyve 1961-ben jelent meg Párizsban Mensonge romantique et vérité romanesque (Romantikus hazugság és a regény igazsága) címmel, az angol kiadás pedig 1966-ban látott napvilágot Deceit, Desire and the Novel: Self and Other in Literary Structure címen. Ez a könyv tekinthető Girard első fő művének, ugyanis ebben az írásában artikulálja a vágy mimetikus természetére vonatkozó hipotézisét. Az 1950-es évek vége felé Girard a nagy európai írók – mint például Stendhal, Cervantes, Flaubert, Proust, Dosztojevszkij - regényeit vizsgálta, és az egyes alkotások különbségeinek elemzése helyett azt kutatta, hogy van-e bennük valami közös elem. Kutatása során feltűnt neki, hogy a vizsgált a művekben a szereplők azonos struktúrájú kapcsolati működési mód szerint fejlődnek. Arra a következtetésre jutott, hogy ezek az írók alkotásaikban az egyes karaktereken keresztül tulajdonképpen a vágy mimetikus, utánzásos természetét írják le, azaz, hogy az emberek a vágyaikat valaki mástól kölcsönzik, szemben az ember teljes önállóságát és egyediségét hirdető romantikus hazugsággal. Arról van tehát szó, hogy az ösztönös alapszükségleteken túlmutató vágyainkat általában másvalakinek – akit ilyen értelemben nevezhetünk modellnek vagy közvetítőnek – ugyanarra a tárgyra, dologra irányuló vágya kelti fel, tehát a vágyakozó alany és a vágyott tárgy közötti viszony nem közvetlen, hanem egy háromszöget rajzol ki ez a fajta kapcsolódási struktúra. Sok esetben ez a viszonyrendszer ártalmatlan, azonban amikor a vágy valami olyan dologra irányul, amely természeténél fogva nem osztható (például valakinek a szerelme, vagy egy vezetői pozíció) vagy csak nagyon szűkösen áll rendelkezésre, akkor az egyazon irányba mutató vágyak keresztezik egymást, a modell akadállyá válik és viszont, így ez mimetikus rivalizáláshoz vezet, amely bizonyos esetekben a végletekig eszkalálódhat erőszakba torkollva. (Girard, 1966)

A vágy mimetikus természetének tanulmányozása során Girard túlhalad az irodalomtudomány látókörén, egészen a pszichológia és az antropológia terrénumába. A vágy mimetikus természetének felfedezése Girard-t az erőszak problematikájának vizsgálata felé orientálta.  A mimetikus antropológia kulcsfogalma az utánzás; ez magyarázza az emberek rendkívüli tanulási képességét, az empátiát, a kooperációs készséget. Azonban az érme másik oldalán ott van a rivalizálás, amely megfelelő kontroll hiányában erőszakhoz vezet, ami szintén mimetikus természetű, fertőzésként terjed, és a diffúz erőszak az egész közösséget elsöprő erőszakhullám rémképével fenyeget. Ennek a fenyegetésnek kell, hogy hatása legyen az emberi közösségek szerveződésére, különösképpen az emberré-válás kezdetén, amikor még nem létezett semmiféle jogrendszer és karhatalmi szervek sem felügyelték a csoport békéjét. Ennek megfelelően második fő művében, az 1972-ben megjelent La violence et la sacré (angolul 1977-ben Violence and the sacred – Az erőszak és a szent) címet viselő írásában a mimetikus elmélet már egy univerzális antropológiai és kulturális keretelméletté duzzad. Ebben a munkájában Girard összehasonlító mítoszelemzéssel, valamint etnológiai megfigyelésekre és adatokra támaszkodva igyekszik feltárni a „szent/szakrális” valódi természetét az archaikus társadalmakban. Ebbéli vizsgálódásai eredményeképpen megalkotja második fő hipotézisét. Azt állítja, hogy az emberi kultúrák kezdetén az erőszakot az áldozatállítás vagy bűnbakképzés mechanizmusa révén tartották féken. Ennek a mechanizmusnak köszönhetően a diffúz erőszak egy – kezdetben spontán – kiválasztott áldozat ellenében egyazon irányba csatornázódott, majd a gyilkosságot követően az erőszakos indulatok szublimálódtak, és a kiengesztelődés és béke érzése újra összekovácsolta a csoportot. A közösség az áldozatot valóban felelősnek tartotta a kialakult krízishelyzetért, amelyet azonban halálával „meg is oldott”, így a közösség szempontjából az áldozat személye egyszerre ördögi, mert vétkes a válsághelyzet létrejöttében, másfelől jó és kegyes, mivel halálának köszönhetően helyreállt a rend, tehát az áldozat kettős karakterisztikájú, egyszerre jó és ördögi, és ez tulajdonképpen a szent alaptermészete. A legközelebbi válsághelyzetek idején ezt már elkezdték tudatosan alkalmazni, így idővel gyakorlatként rutinizálódott az áldozatállítás, megteremtve ezzel a vallás, és a kultúra alapjait. Tehát Girard a vallások központi elemeinek (mítoszok, tabuk, rítusok), a politikai hatalom (szakrális királyság), az igazságszolgáltatási rendszer (fő büntetések), archaikus orvoslás, színház, stb.…  eredetét a bűnbakképzési mechanizmusra vezeti vissza. (Girard, 1977)

Girard harmadik fő műve az 1978-ban megjelent, beszédes című kötet, Des choses cachées depuis la fondation du monde – Mi rejtve volt a világ teremtésétől fogva, amely 2013-ban jelent meg magyar nyelven. Ebben a kötetben Girard kiterjeszti az elméletét a bibliai szövegek vizsgálatára, amelyet már a cím is sugall. A három fő részből álló kötet tulajdonképpen két pszichiáterrel folytatott beszélgetés írásos formája, ily módon Girard elméletének szintézisét adja dialektikus formában. Az első részben az antropológiai elméletét mutatja be Girard, majd a második szakaszban pedig az Ó-és Újszövetség szövegeinek analízise kerül terítékre. Az összehasonlító szövegelemzés eredményeképpen Girard kimutatja, hogy egyes központi bibliai szövegek elsősorban és fundamentálisan abban különböznek az archaikus mítoszoktól, hogy azok nem a bűnbakképzési-mechanizmus eredményei, azaz a biblikus szövegek - ellentétben a mítoszokkal - nem az üldözők szempontját tükrözik, hanem az üldözött áldozat nézőpontjából íródtak, fellebbentve ezzel a fátylat a bűnbakképzési mechanizmusról, továbbá a minden vallás és kultúra eredetében lappangó erőszakról. A könyv harmadik részét pedig pszichológiai vizsgálódásoknak szenteli Girard, olyan fajsúlyos és izgalmas témákat boncolgatva, mint a szexualitás, mazochizmus, szadizmus, homoszexualitás. (Girard, 2013)

Girard munkásságának mérföldköveit jelentő kötetek bemutatásából jól kirajzolódik, hogy téziseit három fő témakörben fejtette ki: 1) mimetikus vágyelmélet, 2) bűnbakképzési mechanizmus, mint a kultúra eredete, valamint 3) bibliai reveláció és a kereszténység (Palaver, 2013), vagy címszavakban: mimézis, áldozat, reveláció. A továbbiakban Girard elméletét eme három kérdéskör mentén fogom ismertetni. Ez a felosztás már csak avégett is kívánatosnak tetszik, mert a mikro szinttől a makroszintig halad, tehát az egyes embertől a közösségen át a nagy volumenű globális folyamatokig.

- Tóth Péter

Ha tetszett a cikk, ajánld ismerőseidnek vagy kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le az újabb izgalmas témákról és bejegyzésekről!

Források        

• Bowyer, J. (2015). René Girard, 'The Einstein of The Social Sciences'. Forbes. Webcím: https://www.forbes.com/sites/jerrybowyer/2015/11/30/rene-girard-the-einstein-of-the-social-sciences-rip/#7b72d0e5a1a2 Utolsó letöltés:
• Farkas, G. (2015). Meghalt René Girard. Webcím: http://24.hu/tudomany/2015/11/05/meghalt-rene-girard/ Utolsó letöltés:
• Girard, R. (1966). Deceit, desire, and the novel : self and other in literary structure. Baltimore: Johns Hopkins Press.
• Girard, R. (1977). Violence and the sacred. Baltimore: The Johns Hopkins University Press.
• Girard, R. (2003). Erőszak és kölcsönösség. 2000 : irodalmi és társadalmi havilap : a 2000 Irodalmi és Társadalmi Egyesület folyóirata, 15.(1.), 5-15.
• Girard, R. (2013). Mi rejtve volt a világ teremtésétől fogva. Budapest: L'Harmattan Kiadó.
• Haven, C. (2015). Stanford professor and eminent French theorist René Girard, member of the Académie Francaise, dies at 91. Webcím:  https://news.stanford.edu/pr/2015/pr-rene-girard-obit-110415.html Utolsó letöltés:
• Palaver, W. (2013). René Girard's Mimetic Theory. Michigan State University Press.

„Miért van annyi erőszak körülöttünk?” – teszi fel korunk talán legégetőbb kérdését egyik cikkének nyitányaként René Girard. (Girard, 2003) S valóban, az erőszak jelensége behálózza az egész világot, valamilyen formában kisebb vagy nagyobb intenzitással, de jelen van mindenütt - a családokban, az iskolákban, a munkahelyeken -, tekintet nélkül korra, nemre, társadalomra. Az erőszak, mintha nem ismerné a tér és az idő korlátait, végigkíséri az emberiség történetét szerte a világon, nem ismer a régészet és a történettudomány olyan korszakot, amelyet ne terheltek volna különféle konfliktusok, fegyveres összetűzések illetve háborúk, amely alól a jelenkor sem kivétel, elég, ha csak a globálissá vált terrorizmus világméretű fenyegetésére gondolunk. Nem véletlen tehát, hogy valamennyi, az emberrel, a társadalommal, valamint a kultúrával foglalkozó tudományág számára megkerülhetetlen feladat, hogy valamilyen szinten foglalkozzon az erőszak kérdéskörével. Legáltalánosabb szinten a kérdésfelvetés tulajdonképpen az, hogy az erőszak vajon az emberi természet sajátja, valamiféle „freudi gyilkos ösztönből” fakad-e, illetve léteznek-e agresszivitásért felelős gének (biológiai elmélet), vagy – egyfajta politikai-filozófiai természetűnek tekinthető álláspont szerint - az ember alapvetően békés és jó, az erőszakos indulatokat pedig kizárólag valamilyen külső körülmény okozza-e, mint a kulturális, vallási, szociális vagy vagyoni különbség, társadalmi egyenlőtlenség. (Girard, 2003)

Vallástudományi szempontból a kérdés óriási relevanciával bír, hiszen a vallás és erőszak problémaköre vitathatatlanul a legérzékenyebb és az érdeklődésre leginkább számot tartó témák egyike, amely a társadalmi diskurzus valamennyi színterén jelen van, mind a hétköznapi, mind a tudományos szférában az érdeklődés homlokterében áll, ami nem marad meg pusztán a szöveg szintjén, hanem a társadalmi valóságot is alakítja, befolyásolja. Ez a kérdéskör nagyon indulatos és heves reakciókat képes kiváltani, amely egyaránt megosztja a laikus publikumot valamint a társadalomtudományok képviselőit is. Tagadni vagy relativizálni a vallás és az erőszak közti összefüggést legalább annyira naiv és elhibázott álláspont, mint a vallást megtenni kizárólagos bűnbaknak valamennyi erőszakos cselekedetért illetve társadalmi-politikai konfliktusért.

Könnyen belátható, hogy egyik koncepció sem bizonyul kielégítőnek sem tágabb társadalomtudományi aspektusból, sem pedig szűkebb vallástudományi kontextusban. René Girard mimetikus elmélete egy harmadik utat képvisel, amely egészen újszerű megközelítésben tárgyalja a vallás és az erőszak kapcsolatát, ezáltal figyelemreméltó és bizonyos szempontból talán provokatívnak is mondható gondolatokkal gazdagítva a vallástudományt. Két részes írásom következő részében egy rövid, bevezető jellegű áttekintést szeretnék nyújtani Girard elméletéről főbb művein keresztül. Munkássága olyan jelentős és innovatív, hogy elismerésül 2005-ben beválasztották a Francia Akadémia halhatatlanjainak soraiba, (Haven, 2015) valamint több tudományos és ismeretterjesztő cikkben is olyan jelzőkkel illetik, mint a „társadalomtudományok Einstein-je” (Bowyer, 2015) vagy „a társadalomtudományok új Darwin-ja” (Farkas, 2015; Haven, 2015) Ezek a „titulusok” arra utalnak, hogy elmélete olyan átfogó, hogy valamennyi társadalomtudományi, illetve az emberrel foglalkozó diszciplínát – mint például a szociológiát, történelmet, antropológiát, jogot, filozófiát, pszichológiát stb. – képes egy egységes értelmezési keretbe foglalni és abból magyarázni. 

- Tóth Péter

Ha tetszett a cikk, ajánld ismerőseidnek vagy kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le az újabb izgalmas témákról és bejegyzésekről!

Források        

• Bowyer, J. (2015). René Girard, 'The Einstein of The Social Sciences'. Forbes. Webcím: https://www.forbes.com/sites/jerrybowyer/2015/11/30/rene-girard-the-einstein-of-the-social-sciences-rip/#7b72d0e5a1a2 Utolsó letöltés:
• Farkas, G. (2015). Meghalt René Girard. Webcím: http://24.hu/tudomany/2015/11/05/meghalt-rene-girard/ Utolsó letöltés:
• Girard, R. (1966). Deceit, desire, and the novel : self and other in literary structure. Baltimore: Johns Hopkins Press.
• Girard, R. (1977). Violence and the sacred. Baltimore: The Johns Hopkins University Press.
• Girard, R. (2003). Erőszak és kölcsönösség. 2000 : irodalmi és társadalmi havilap : a 2000 Irodalmi és Társadalmi Egyesület folyóirata, 15.(1.), 5-15.
• Girard, R. (2013). Mi rejtve volt a világ teremtésétől fogva. Budapest: L'Harmattan Kiadó.
• Haven, C. (2015). Stanford professor and eminent French theorist René Girard, member of the Académie Francaise, dies at 91. Webcím:  https://news.stanford.edu/pr/2015/pr-rene-girard-obit-110415.html Utolsó letöltés:
• Palaver, W. (2013). René Girard's Mimetic Theory. Michigan State University Press.

Halloween ünnepét gyakran halljuk együtt emlegetni a sátánista mozgalmakkal, azonban ennél jóval összetettebb ünnepkörről van szó. Gyökerei a kelta kúltúrkör egyik legfontosabb ünnepéhez kötődnek, amelynek neve Samhain (ejtsd: száuiny, vagy szaviny). Samhain ünnepe október 31-én sötétedéskor kezdődik és november 1-jén ér véget. Az évet ketté osztva a Samhain jelentette a kelták számára az újév és a tél kezdetét, míg az év másik felének kezdetét a május elsejei Beltane ünnepe jelölte. A hideg és sötét tél kezdete gyakran, több kultúrában is összekapcsolódik a halállal és az elmúlással. Ez esetben is ezt láthatjuk, ugyanis a kelták hagyományai szerint ezen a napon az élők és holtak közötti határ átjárhatóvá válik, így a szellemek is visszatérhetnek az élők világába. Azért, hogy ez ne történhessen meg, hatalmas, szent tüzeket gyújtottak és étel- (gabona) illetve állatáldozatokat mutattak be a kelta istenségek számára, különböző állatbőrből készült kosztumöket viselve.

I.sz. 43-tól Claudius császár uralma alatt hadjáratok sorozatát mérte Britanniára, így a kelta területek a Római Birodalom részévé váltak. Ennek köszönhető, hogy Samhain ünnepe összemosódott két Római gyökerű ünnepkörrel. Feralia a halottak ünnepe volt februárban, ilyenkor a rómaiak hite szerint a halottak lelke feljött a sírra és fogyasztott az oda helyezett ételekből. A másik ünnep Pomona istennő ünnepe, aki a gyümölcsök védőistensége volt - ide köthető a két legfontosabb halloween-i jelkép; a tök és az alma eredete.

Mindenszentek ünnepe november elsejére esik és a megdicsőült Egyház ünnepe. Ilyenkor az összes szentet (megdicsőült lelket) ünneplik, akikről külön, név szerint nem tud megemlékezni a kereszténység, tehát ez jelent minden olyan lelket, akik a tisztítótüzet követően már a mennyországba jutottak. A keresztény-katolikus felfogás szerint az élő és meghalt hívek a szentek egységében közösséget alkotnak, imádkoznak, könyörögnek és kiállnak egymásért. Ennek nyomán beszélhetünk küzdő (a földön élő lelkek), szenvedő (a tisztítótűzben levő) és diadalmas (a már üdvözültek) Egyházról. Ezen a napon ez utóbbi kerül megünneplésre.

Mindenszentek gyökerei i.sz. 609-re tehetőek, amikor IV. Bonifác pápa a Szűzanya és az összes vértanúk tiszteletére szentelte Rómában a Pantheont. Ennek évfordulója lett először Mindenszentek napja, melyet később III. Gergely pápa áthelyezett május 31-re, és minden szent és mártír ünnepkörévé emelte. Végső ünnepnapjára, november elsejére IV. Gergely pápa helyezte át végül. Ezt követően I. (Jámbor) Lajos frank császár rendelte el 835-ben a birodalomban Mindenszentek ünnepének megtartását, melynek azutáni későbbi terjedésében a Cluny apátság bencései nagy szerepet játszottak.

Halottak napját november másodikán ünnepeljük. Ekkor a szenvedő és a küzdő Egyházról történik a megemlékezés, tehát a tisztítótűzben szenvedő lelkek kapnak nagyobb hangsúlyt. Ilyenkor szokás az elhunyt személyekről is megemlékezni, amelynek formái a temetőlátogatás, az imádkozás, a mécsesgyújtás a sír mellett, esetleg a sír rendezése, virág vitele stb. - tehát a halottakról való gondoskodás. Ősi gyökerének Feralia ünnepét szokták említeni. Az ünnep 998 óta létezik ebben a formában, ahogy mi is ismerjük. Létrejötte és elterjedése szintén a Cluny apátság bencéseinek köszönhető; az ő gyakorlataik adták a kiindulási alapot.

A korai időszakban Mindenszentek ünnepe hasonlóan festett Samhain ünnepének gyakorlataihoz: hatalmas tüzeket gyújtottak, különböző kosztümöket öltöttek és szenteknek, angyaloknak vagy ördögöknek öltöztek, illetve felvonulásokat tartottak. Az ünnepet gyakran emlegették az angol nyelvben All-hallows vagy All-hallowmas néven. A középkori angol nyelvben ugyanis az Alholowmesse jelentése: minden szentek napja. Az azt megelőző estét nevezték All-Hallows Eve-nek, melyből kialakult a Halloween.

A Halloween ma elterjedt formája erősen kötődik az amerikai kontinenshez. Új-Angliában[1] nehezen vert gyökeret eleinte az ünnep az erőteljes protestantizmusnak köszönhetően. Azonban a kívül eső területeken jóval kedveltebb és ismertebb volt az ünnep. Ez az ismertség tovább növekedett, amikor a 19. század második felében történő nagymértékű bevándorlás nyomán egyre színesebbé és ennek köszönhetően egyre elterjedtebbé vált a Halloween ünneplése. Az idő múlásával pedig egyre több szokást és jelképet magára öltve kialakult a Halloween ma ismert verziója, annak szokásai és ünneplési módjai.

Összességében tehát láthatjuk, ahogyan ez a három ünnepkör számos kapcsolódási pontot és átfedést tartalmaz, melynek okát történelmi és kulturális gyökereikben találhatjuk elsődlegesen. Azonban nem szabad összemosnunk őket vagy abban a hitben élni, hogy egyik a másik “trónjára törne”. Mindhárom ünnepkörnek meg van a maga eredete, szokásai és sajátosságai, melyet mindenki úgy ünnepel vagy nem ünnepel, ahogy jónak látja és ahogy vallása/szokásai diktálják - ugyanis három teljesen különböző mélység és jelentés tárul fel előttünk ezen három nap vonatkozásában ha közelebbről vizsgáljuk és ismerjük őket.

- Barcsa Krisztina

Ha tetszett a cikk, ajánld ismerőseidnek vagy kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le az újabb izgalmas témákról és bejegyzésekről!

Megjegyzések

[1] Új-Anglia (New England) az Amerikai Egyesült Államok egyik földrajzi régiója, mely magában foglalja Connecticut, Maine, Massachusetts, New Hampshire, Rhode Island és Vermont államokat. Legnagyobb városa, egyben gazdasági és kulturális fővárosa Boston. [https://en.wikipedia.org/wiki/New_England]

Források

• Halloween. 2018. https://www.history.com/topics/halloween/history-of-halloween#section_3
• Kislexikon. Pomona szócikk. http://www.kislexikon.hu/pomona.html
• Magyar Katolikus Lexikon. 1993. Feralia, Mindenszentek ünnepe, Halottak napja szócikkek. http://lexikon.katolikus.hu/
• Mindenszentek ünnepe. 2016. https://uj.katolikus.hu/cikk.php?h=2250
• Roman Britain Timeline. https://www.historyonthenet.com/roman-britain-timeline-2/
• Samhain. http://www.annwn.hu/panteon/festivals/samhain

A vallás keletkezésének kérdése hosszú ideje foglalkoztatja a szakembereket, és a téma egészen napjainkig központi szerepet játszik a vallástudományi kutatásokban. Honnan ered az emberi vallásosság? Mikor lépett színre a Homo religiosus? És mi mindent tekinthetünk az első vallásos jelenségeknek?

A téma kapcsán bizonyára sokaknak beugrik egykori középiskolás történelem tankönyvük, amelynek lapjain (kiadási évtől függetlenül) biztosan helyet kapott az Altamira-barlang falát díszítő bölényábrázolás vagy a Willendorfi Vénusz fényképe. Valószínűleg rögtön magyarázatot is tudunk társítani hozzájuk, hiszen még emlékszünk, hogy a barlangfestmények a vadászmágiával állnak összefüggésben, esetleg valamiféle beavatási szertartásokhoz készültek. A kisméretű Vénusz-szobrokról pedig azt tanultuk, hogy termékenységi szimbólumok vagy Anya Istennők. És valóban. Ha az első vallásos emberek nyomába szeretnénk szegődni, valahol itt, a paleolitikumban kell kezdenünk a kutatást - habár nem épp abban a formában, ahogyan azt a tankönyvekben olvassuk.

Altamira-barlangi bölény

Willendorfi Vénusz

A vallás kialakulását evolúciós perspektívából vizsgáló szakemberek egy része az ún. „szimbolikus forradalommal” köti össze, amelyet egyes kutatók a középső paleolitikum időszakához, vagy annak második feléhez (70-50 ezer év) kötnek. Mások jóval későbbre, a felső paleolitikum kezdetére (40-30 ezer év) datálják. Az emberi fejlődés azon szakaszát nevezik így, amikor megjelentek a szimbolikus viselkedési formák, tárgyak, jelek, azaz a szándékos emberi temetkezések, a barlangfestmények, valamint a kisméretű szobrok.

Eckart Voland szerint például a középső paleolitikum végén lezajlott „szimbolikus forradalom” a vallásgyakorlat meglétét jelenti. Ettől az időszaktól kezdve minden társadalomban tapasztalhatunk vallási jelenségeket. Számára a vallás transzkulturális jelenség, ezért a vallásosság az emberi képességet jelenti a vallásos viselkedésre. Azaz onnantól, hogy biológiailag alkalmasak vagyunk rá, vallásosak vagyunk. Voland úgy fogalmazott, a vallásosság legalább olyan régi, mint az emberi szimbolikus kultúra és elválaszthatatlanul összefonódik az emberi természettel.

Ez az elképzelés nem egyedülálló a kutatók körében. Robin Dunbar szintén a „szimbolikus forradalom” változásaival hozza kapcsolatba a vallást; annak első szakaszát „egyéni vallásként” definiálja, amely nagyjából 50-40 ezer évvel ezelőtt jelent meg.  Nem sokban tér el ettől Marosán György elképzelése, aki nagyrészt elfogadja Dunbarnak a vallás szintjeire vonatkozó gondolatait, és a „szimbolikus forradalom” után színre lépő „személyes vallást” úgy határozza meg, mint a túlvilági lényekben való hit, a meggyőződés, hogy befolyásolhatjuk őket, valamint a rituálék által kiváltott vallásos élmény.

Az evolúciós pszichológus Matt J. Rossano ennél tovább megy: mivel a felső-paleolitikum emberei anatómiailag modern emberek voltak, és a vallás emberi univerzalitás, így biztosnak tűnik az a következtetés, hogy a vallás a felső-paleolitikum legkorábbi időszakától kezdve (nagyjából 35 ezer éve) jelen volt. Ám ő tovább megy ennél és kísérletet tett annak megfejtésére, hogy hol és milyen formában találhatjuk meg a vallás „csíráit”: az első vallási jelenségek feltűnését (durván 300 – 150 ezer év között) elő-vallásként definiálja, amely kizárólag eksztatikus rítusokra korlátozódott. A felső-paleolitikumot megelőző időszakkal kapcsolatban (kb. 150 – 35 ezer év között) már átmeneti vallásról beszél, ahol az eddigi rítusok mellett megjelennek a sámánisztikus gyógyító rituálék, majd a felső-paleolitikum kezdetén (35 ezer év) ezek bővültek ki elit rituálékkal, valamint az ősök tiszteletével. Természetesen sokan vitatják Rossano és társai elképzeléseit, mégsem szabad figyelmen kívül hagyni ezen teóriákat, hiszen az evolúciós és kognitív tudományok már eddig is nagyban hozzájárultak a téma kutatásához és számos további információval szolgálhatnak a jövőben is.

Talán soha nem fogjuk megtudni, pontosan mikor született meg az első vallásos elképzelés. A kutatók ugyanakkor nagyrészt megegyeznek abban, hogy az európai felső-paleolitikum (Kr.e. 40-35 ezer-11-10 ezer év) művészete, legalábbis a barlangfestmények és a kisméretű szobrok egy része, valamint az ebből az időszakból származó temetkezések valamiféle hiedelemvilág meglétére utalnak. Ezen a ponton túl azonban nincsen egyetértés. Néhányan csupán valamiféle egyszerű vallásos jellegű elképzelésnek, esetleg azok kisebb, laza csoportjának tartják a fent említett régészeti leleteket, míg mások szerint ekkor jelent meg elsőként maga a vallás.

A középső-paleolitikum (Kr.e. 200 ezer-40/35 ezer év) idején élt őseink hasonló viták kereszttüzében állnak: kevés információval rendelkezünk róluk, néhány jel mégis arra mutat, hogy valamilyen vallásos képzet már ekkor is létezett. Sokak szerint ezt jelzi az a tény, hogy halottaikat gyakran eltemették, helyenként vörös okkerrel, állatcsontokkal, vagy (a pollenvizsgálatok tanúsága szerint) virágokkal. Habár jelenleg sem a rendelkezésünkre álló régészeti leletek, jelenségek, sem pedig a különböző tudományágak adatai és eredményei nem bizonyítják meggyőzően a vallás jelenlétét a felső-paleolitikum előtti időszakban, összességében azonban határozottan arra utalnak, hogy néhány viselkedési forma vallásos elképzelést takarhatott. Ez alapján úgy tűnhet, ebben az időszakban már nem csak a tűz és a beszéd, hanem a vallás is az ember vívmányai közé tartozott.

- Hegedüs Gabriella

Ha tetszett a cikk, ajánld ismerőseidnek vagy kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le az újabb izgalmas témákról és bejegyzésekről!

Felhasznált irodalom

• MAROSÁN György 2008.   A vallás evolúciós elmélete. In: Világosság, 2008/5. 99–109. é. n.     A vallás evolúciója – egy „just so story” rekonstruálása. http://xn--marosn-tta.hu/gondol/index.html Hozzáférés: 2016. 10. 30. 
• ROSSANO, Matt J. 2006.     The Religious Mind and the Evolution of Religion. In: Review of General Psychology. Vol. 10, No. 4. Dec. 2006. http://www2.southeastern.edu/Academics/Faculty/mrossano/recentpubs/EvolOfReligionFinal.pdf Hozzáférés: 1016. 10. 27.
• VOLAND, Eckart 2009.       Evaluating the evolutionary status of religiosity and religiouseness. In: The biological evolution of religious mind and behaviour. (szerk.: VOLAND, Eckart–SCHIEFENHÖVEL) Berlin. 9–24.

A Hamasz az elmúlt években az egyik legismertebb szervezetté vált a Közel-Keleten, profilját tekintve egy szunnita, iszlamista, fundamentalista szervezet Palesztinából, amely több mint 30 éves múltra tekint vissza. De honnan is jöttek és mit kell tudni róluk?

A Hamasz logója

A Hamasz létrejötte, tevékenysége és filozófiája szorosan összefonódott a palesztin-izraeli konfliktussal, aminek kezdetei a 20. század elejére datálhatók. A II. világháború után 1948. május 14-én kinyilvánították a független zsidó államot, valamint augusztus 1-jével az angolok Palesztina felett gyakorolt mandátuma is megszűnt. Azonban ez az állapot egyik országnak sem felelt meg, sőt dacára a békekísérleteknek, a mai napig nem született olyan megállapodás, amellyel mindkét fél egyet értett volna. Szükséges lenne, hisz Izrael a megalakulása óta hat háborút, és számos összecsapást viselt az arabok ellen, közben pedig állandó nemzetközi vita tárgyát képezik azok a zsidó telepek, amelyeket a Gázai-övezetben és Ciszjordániában hoztak létre a zsidók. Problematikus Jeruzsálem kérdése is, amelyre mindhárom monoteista vallás úgymond igényt tart.

A Hamaszt 1986-ban alakította meg Ahmed Jaszin, Hasszán Juszef sejk és további 5 tag. Jelentős befolyással volt a szervezetre a korai Muzulmán Testvériség szellemisége, amely a rászorulók megsegítésére és a tömegek iszlámra való visszatérítésre törekedett. A Muzulmán testvériségről részletesen itt írtunk korábban. Tehát a kezdeti célkitűzés hasonlított a Muzulmán Testvériségéhez, azaz vissza kívánták téríteni a vallástól eltávolodott arabokat a Korán útjára. 1987-ben véres összecsapásokban kialakuló káoszban jelent meg először a Hamasz, mint olyan mozgalom, ami meghatározó erővel bír.

A Hamasz tárgyalása közben szükséges egy másik Palesztin szervezetről is szólni, ugyanis e két csoport jelentősen hatott egymásra. 1964-ben alakult a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ), ami ugyanazért a célért küzdött - vagyis Palesztina autonómiájáért, a szerintük illegálisan elfoglalt területek visszaszerzésért. A PFSZ azonban sokkal inkább politikai szempontok szerint tevékenykedett, mint a Hamasz, amely vallási alapokra helyezte a konfliktust. Kezdetben szorosabb együttműködés volt jellemző, de idővel a PFSZ és a Hamasz kapcsolata meggyengült és általánossá vált a belföldi csatározás a két szervezet között. 

Emellett külföldi kormányok és az ENSZ nyomása miatt fokozatosan igyekeztek ellehetetleníteni a mozgalmat, ami viszont ez által folyamatosan radikalizálódott. A mozgalom ismert vezetőit sokszor letartóztatták, pl.: Hasszán Juszef eddig 16 alkalommal volt bebörtönözve. Előfordult, hogy a vezetőket nem is az országon belül tartóztatták le, volt, hogy a tagokat Libanonba deportálták. Ekkor kezdődött meg a kapcsolatteremtés olyan szervezetekkel, mint a Muzulmán Testvériség vagy a Hezbollah. Míg a vezetők börtönben voltak, a szervezet tovább működött, azonban nem a korábban elképzelt szervezett keretek között, hanem inkább mint egy úgynevezett eszme. Gyakoriak voltak a magánakciók, amiket elkeseredett egyének hajtottak végre. Ezek különösen megszaporodtak, amikor Irak a vártakkal ellentétben nem volt képes komoly csapást végrehajtani Izrael ellen. Megalakult a Hamasz katonai szárnya is, Ezzedin al-Kasszám Brigádok néven.

A 2000-es évekre a Hamasz ereje lecsökkent, a szervezet vezetőinek jelentős része sok év börtönbüntetésen volt túl, már persze azok, akik egyáltalán kikerültek a börtönből. A felső vezetés tehát nem tudta megszervezni az alsóbb mozgalmakat, időközben pedig felnőtt egy újabb generáció, akik már teljesen magukévá tették az Amerika- és Izrael-ellenességet. Ez a generáció már nem kívánt a lassú és átmeneti folyamatként kivárni addig, amíg a céljaik megvalósulnak. Megszaporodtak az öngyilkos merényletek és gyilkosságok, amelyekre Izrael is komoly válaszcsapásokat tett. Bár ezekről nincsen pontos információnk, mert Izrael többnyire tagadja azokat a vádakat, amelyek erőszakos cselekedetekkel hozzák összefüggésbe az izraeli titkos szolgálatot (Moszad), vagy a zsidó állampolgárokat. Ez Palesztinára szintén igaz. A Hamasz politikai erőként sem volt képes fellépni, mert a PFSZ képviselte az országot a legtöbb hivatalos fórumon.

Népszerűség-csökkenést okozott az is, hogy az egyik alapító tag (Hasszán Juszef) fia, Amerikába emigrált, ahol felvette a kereszténységet, majd könyvet irt a Hamaszban eltöltött éveiről. Ebben megírta többek között, hogy éveken keresztül az Izraeli titkosszolgálatnak dolgozott és több tucat merényletet sikerült megfékeznie, illetve sok tagot börtönbe juttatnia. 

A Hamasz fia borítója

A Hamasz fia kiadása komoly presztízsveszteséggel járt a szervezetnek, ennek ellenére a mozgalom képes volt átszervezni magát. Erősebb politikai bázist kezdtek el kiépíteni, és ennek köszönhetően 2006-ban meg is nyerték a választásokat Gázában.[1] (Izrael továbbra terrorista csoportként tartja számon őket.) Többek szerint a legfőbb oka, hogy a Hamasz megnyerte a választásokat, hogy az ország csalódott a PFSZ munkájában és egy radikálisabb fundamentalista áramlatnál kerestek támaszt. Többek szerint nem a vallás előtérbe helyezése az, ami a Hamasz fellendülését elősegítette. Sokkal inkább a rossz körülményeken való javítás reménye növelte és növeli a népszerűségüket, továbbá az, hogy aktív módon támogatnak és szerveznek szociális szolgáltatásokat.

A megerősödött Hamasz

2008-ban kezdődött meg a gázai konfliktus. Az izraeli kormány a csapást azzal magyarázta, hogy a Hamasz rakétákat lőtt rájuk, ennek ellenére a nemzetközi visszhang elítélte Izraelt szóban. A konfliktus kapcsán a Hamasz csak még jobban megerősödött, és immár ő rendelkezik a legnagyobb politikai befolyással a gázai térségben.

 - Sándor Kitti

Ha tetszett a cikk, ajánld ismerőseidnek vagy kövess minket Facebookon, hogy ne maradj le az újabb izgalmas témákról és bejegyzésekről!

Megjegyzések

[1] 44, 45%-kal nyerte meg a Hamasz a Parlamenti választásokat 2006-ban. In: Bisztrai Márton (2012): Hit, Fegyverek, Szüzek. Anthropolis Egyesület – Libri Kiadó, Budapest.

Források

• Dore Gold (2011): Harc Jeruzsálemért
• Arthur Goldschmidt Jr. (1997): A Közel-Kelet rövid története. Maecenas Könyvek, Budapest.
• Moszab Hasszán Juszef (2011): Hamasz fia. Immanuel Alapítvány.
• Szabó Katalin (2010): Közvetlen tárgyalások és a palesztin belső megosztottság. In: Biztonságpolitikai Szemle 2010.11.07.
  http://biztpol.corvinusembassy.com/?module=hatteranyagok&module_id=2&page=6&type=all&reszletek=60
• Rostoványi Zsolt (2004): Az Iszlám világ és a Nyugat. Corvina Kiadó, Budapest.